2009. november 8., vasárnap

Tokyo Sonata (2008)


Kiyoshi Kurosawa (aki nem rokona a híres Akira Kurosawának) az egyik legtehetségesebb japán rendezőnek tartják. Korai filmjei brutális történetükkel és kísérletező kedvükkel tűntek ki a nagy tömegből még az 1990-es évek közepén. Azóta sorra gyártja a horror és a thriller műfajához közelálló, de szimbolikus filmjeit, melyek az egymásrautaltságról, az egyén és a társadalom viszonyáról, a magányról, gyászról és még nagyon sok mindenről szólnak. Sokan úgy látják filmjeit, mintha Tarkovszkij és a horror találkozna, ebben pedig sok igazság van. Könyvet lehetne írni ezekről a filmekről (csak néhány cím: Gyógymód, Karizma, Fényes Jövő, Lüktetés), de most legutóbbi filmjével, a Tokyo Sonataról írnék.


A film meglepő módon eltávolodik Kurosawa kedvelt nyomasztó horror-vonalától. Egy átlagos tokiói családról szól. Az apa középvezető egy cégnél, a feleség otthon van. Egy 10 és egy 18 év körüli fiuk van. A problémák akkor kezdődnek, mikor a férfi elveszti az állását. Hogy pontosabbak legyünk, inkább csak elégedetlenek vele, és ő büszkeségből otthagyja a munkát, gondolja, az ő végzettségével biztos hamar kap munkát. Feleségének azonban nem meri elmondani, és mindenkinek azt a látszatot tartja fenn, hogy semmi nem változott.
A férfi viselkedése viszont teljesen más lesz: kisebbik fiát nem engedi zongorázni tanulni, aki az ebédpénzét költi el, hogy tudjon zenetanárhoz járni. A nagyobbik fiú álláskereső, de nincs sok kilátása, azért be akar lépni az amerikai hadseregbe, amit mélységesen ellenez az apja. A feleség pedig gyanakodni kezd, hogy férje már nem dolgozik. Miközben az apa és a család többi tagja között egyre több a konfliktus, végzettségéhez képest megalázónál megalázóbb állásajánlatokat kap, és szembe kel néznie azzal, hogy régi pozícióját már nem kaphatja vissza.


A film egyik erőssége az, hogy az egyes karaktereken és azok kalandjain keresztül képet kapunk a mai japán emberek anyagi nehézségeiről, a hagyományos családmodell széteséséről és a fiatalok megváltozott látásmódjáról. A másik pozitívum, hogy ezt indirekt formában, epizodikus, életszerű és sok helyen vicces jelenetekben mutatja Kurosawa, aki új filmjével (stílusváltásának ellenére) újabb gyöngyszemet rakott le az asztalra.

verdeleth

1 megjegyzés:

  1. verdeleth itt a lista: Crying fist; Forradalmárok; Departures; Mennyei teremtmények; A helyettesítő – egyelőre:) köszi

    VálaszTörlés