2009. november 22., vasárnap

The Brøken (2008)



Az After Dark Horrorfest kereteiben bemutatott The Broken azon kevés filmek közé tartozik, ami a horror (vagy méginkább a pszichothriller) műfajában újat tud mutatni, a sok tipikus horrorjelenet itt nem válik unalmassá, és a film nagy része nem az olcsó ijesztgetésre épül.

A film elején megismerkedünk Ginával, aki egyik nap egy telefonfülkéből látja, ahogy elhúz mellette saját kocsija, benne saját magával (vagy legalábbis teljesen úgy néz ki mint ő). Követi őt, és ezzel egy olyan folyamatot indít el, ahol már képtelenség megkülönböztetni a valósat a fantáziától.


A film nagy érdeme, hogy az alapvetően lassú tempó nem válik unalmassá, és a film végéig (mindössze 85 perc) csúcson pörög az izgalom, hiszen mi sem tudjuk, épp az igazi embert vagy csak a hasonmását látjuk, együtt követjük, üldözzük a titokzatos nőt, közösen próbáljuk meg az apró töredékekből, fénykép és emlékfoszlányokból kideríteni, ki is volt az a nő. Eközben a nő családtagjai és környezet egyre furcsábban viselkedik, és törött tükrök, rémálmok, plafonról csöpögő vér kíséri furcsa utunkat a furcsa (és kissé logikátlan) végkifejlethez. (Aki már olvasta Poe William Wilson c. novelláját, vagy tudja, mi az a Doppelgänger, az is meg fog lepődni).


A The Broken nem olyan film, amiben mélyenszántó gondolatokat keresünk, és a történet fonala sincs megcsavarva számtalanszor, egyszerűen egy bravúros pszichothriller, ami bebizonyítja, hogy lassú tempóval, ötletes beállításokkal is a frászt lehet hozni a nézőre.


verdeleth

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése