Varga Katalin balladája (Katalin Varga - 2009)

A román-magyar koprodukcióban készülő Varga Katalin balladája (Tarkovszkij-hatású) metafizikus, természetközeli női bosszúfilmként harangozták be, és a Székelyföldön forgatott produkcióhoz nagy reményeket fűztek.
Egy ilyen címmel biztosan egy Arany János ballada jutna mindenkinek az eszébe, és ha még elolvassa a szinopszist, akár párhuzamot is vonhatna Ágnes asszonnyal is. Ugyanakkor a 21. századi Erdélyben a női lélek már máshogyan működik.
Varga Katalin egy erdélyi faluban él férjével és tíz éves fiával. Egy nap a férjnek elmondja valaki, hogy Orbán nem is az ő fia. A nő hiába magyarázza el, hogy 10 évvel ezelőtt megerőszakolták, a férj kipenderíti őket. A nő fiával elindul, hogy bosszút álljon egykori erőszaktevőin, és még csak nem is sejti, hogy milyen változásokat fog előidézni.



Az hosszú út során képet kaphatunk a mai Erdély állapotáról, ahol a lovaskocsi és a mobiltelefon egymás mellett létezik, és a falvakon át vezető göröngyös utakon halad egy nő és gyermeke végzete felé. Eközben gyönyörű képeket láthatunk a Kárpátokról, a végtelen erdőkről és mezőkről, állatokról, a lejtőn békésen sétáló birkákról és pásztorokról.
Egy idő után azonban már teljesen öncélúvá és üressé válik a sok táj mutogatása, felesleges minden jelenet közé bevágni egy ilyet. Mintha a történet nem lenne erős, amiről lehetne eleget mesélni. Pedig lenne mit. Azonban a lassú tempót csak ritkán szakítják meg fordulatok, legalábbis a film végéig. Mikor egy faluban megtalálja egyik erőszaktevőjét, és beteljesíti bosszúját, az valahogy mégsem működik úgy, mint kellene. Egyszerűen nem hat a nézőre, és sem a nővel sem a már megtért férfival nem tudunk azonosulni.


És valahol itt kezdődik a film legnagyobb baja: egy bosszúfilm lényege, hogy együtt érezzünk azzal, aki megtorolja sérelmeit, itt viszont a nő játéka valahol az idegesítő és a tenyérbemászó között helyezkedik el. Nem egy megtört de vérszomjas nőt látunk, inkább egy beképzelt és gonosz hárpiát. Nem tudom, hogy ez lett volna a cél, de kétlem. Aztán a film végére egy olyan csavar következik, ami szinte minden ilyen film sablonja: a bosszúkedv elhalványul, és a lelkiismeret felszínre törik, mikor kiderül, hogy az üldözött gonosz már csak egy ártatlan, jó útra tért férfi. Bár kiszámítható, mégis ez a rész és a film legvége a legerősebb, ahol az érzelmek végre egy kicsit kitörnek a hallgatag erdélyiekből, de azért a katarzis itt is elmarad.


A film sokak által dicsért balladai formája válik szerintem a legnagyobb hibájává: a motivációk hiánya, az érezelmek elrejtése, az anya-gyerek, férfi-nő kapcsolat bemutatásának nullára redukálása vezet oda, hogy a film elfolyik mellettünk, és hiába próbálja fenntartani a figyelmet ékes erdélyi tájszólással, gyönyörű tájképekkel, apró kis falvak bemutatásával, alig képes érzelmet kiváltani a nézőkből, hozzákötni minket a szereplőkhöz, és így a film csak egy érdekes téma kevésbé jól sikerült megvalósítása. Ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni, de úgy érzem, mint sok magyar film esetében: annyira egyedi és művészi akart lenni, hogy a saját csapdájába esett. A kevesebb (és az egyszerűbb) néha több

verdeleth

Intim fejlövés (2009)

Lehet, hogy a feleségemnek nem vagyok már elég? Vagy csak egyszerűen valami mást szeretnék, és ezért nem is figyelek már oda rá? Talán el se kellett volna vennem. Biztos nem véletlenül nem beszél vele az apja sem… Ha kisebb lenne, talán nem is mertem volna megszólítani, és akkor most nyugodtabban járhatnék sztriptízbárba, meg naplózhatnám a cseteléseim az otthoni gépen is…

Biztosan mindenkinek a fejében megfordultak már ezekhez hasonló gondolatok, vagy meg fognak néhány év múlva. Szajki Péter „nagyon low-budget” filmjében (7 millió Ft-ból forgatta) négy különböző korú férfi egy napját mutatja be. Ami közös bennük, hogy komoly bajok vannak a szexuális életükkel, és estére mindannyian egy sztriptízbárban kötnek ki. Ezen az egy ponton érintkezik csak a négy önálló történet. Négy olyan történet, ami sokakat érdekel, szívesen meglesnének másokat ezekben a helyzetekben, de senki nem szeretne részesük lenni.

Ákos az ötvenes üzletember hónapok óta egy csetszobában csalja a feleségét (Nagy-Kálózy Eszter), és most végre személyesen is találkozik Gabival, akit Szilvinek hívnak. Hamar kiderül, hogy a virtuális világban nem csak a neve más, hanem a személyisége is.

Tomi (Kovács Lehel) most költözött be első lakóként a lakóparkban a szüleitől kapott új lakásába. Egyedül van, csak a laptopja, meztelen lányok fényképei és a komplexusai vannak vele. Romantikusnak nem nevezhető magányát azonban megbolygatja Kati (Gáspár Kata), az új szomszédlány, aki fürdőruhában sétálgat a folyosón a medence fölavatása után. Tomi leissza magát és átcsönget a lányhoz.

Gábor (Szabó Győző) az esküvőjére készül élete szerelmével. Évának azonban van egy nagy titka, amit eddig nem mondott el. Őszintén akarja kezdeni a házas életet, ezért a nagy nap előtti estén úgy érzi, nem hallgathat tovább. Mindezt anyja kérése ellenére teszi.

Balázs rájön, hogy felesége (Botos Éva) megcsalja. Ráadásul a munkatársával és barátjával (Nagy Zsolt) teszi mindezt. Az üzleti út helyett úgy dönt, hogy rajtakapja őket. Az akció során előkerül bilincs, pisztoly és egy lövés is eldördül.

A történetek bevezetésekor még gyorsan ugrálunk egyik helyszínről a másikra, a bonyodalmak kibontakozását azonban már fejezetekre osztva látjuk. A film képi világa nagyon egyszerű, az egészet egy digitális kézikamerával rögzítették. Sok a közeli a szereplőkről és a fontos tárgyakról, amit nem egyszer zoom-olással oldanak meg. Ez a dogmás világ egy darabig érdekes is, de helyenként már zavaró. A tér lényegében négy szűk belső tér, ami csak pillanatokra nyílik ki. Minden a szövegen és a színész játékon múlik. És ezekben nem kell csalódnia a nézőnek. A humorát a rendező-író leginkább a Tomi-Kati szálban mutatja meg, viszont én ezt a részt a színészek részéről kicsit túljátszottnak érzem. Ahogy idősödnek a karakterek, úgy lesz egyre drámaibb a történetük. A filmnek még érdekessége, hogy Szajki Péter sem tudta elkerülni azt, vagy talán nem is akarta, ami az elsőfilmesekre gyakran jellemző: a rengeteg utalást a filmkészítésre, arra hogy ez egy elsőfilm. Szerencsére ezek annyira árnyaltak, hogy nem zavaróak.

Aki szeretne belesni mások hálószobájába, vagy nem fél attól, hogy magára ismer a filmben, vagy csak egyszerűen kíváncsi egy ár-érték arányban kiemelkedően jó magyar filmre, az nézze meg az Intim fejlövést, nem fog csalódni. Ha valakinek az ajánlómtól még nem jött meg a kedve a filmhez, az olvasson bele a hozzá kapcsolódó blogba. Ha ezután sem kapott kedvet, akkor ez a film nem neki szól.

Poligamy (2009)

Orosz Dénes nagyjátékfilmes bemutatkozása 2009 legjobban várt magyar vígjátéka volt. Ennek alapja elsősorban az író-rendező Melletted című, méltán dicsért rövidfilmje, ami előtanulmánynak is tekinthető a Poligamy-hoz, illetve az a reklámfogás, hogy a film plakátján szerepel: a Valami Amerika alkotóitól. Szerencsére ez utóbbi csak annyiban igaz, hogy Herendi Gábor producerként működött közre és Tompos Kátya játssza a női főszerepet.

A film egy harminc év körüli párról szól, akik már évek óta együtt vannak, most költöztek új lakásba és kapcsolatukban már megjelentek az ennyi együtt eltöltött idő utáni szokásos problémák. Lilla (Tompos Kátya) már gyereket szeretne, András (Csányi Sándor) viszont még nem készült föl rá. Ahogyan ez lenni szokott, a nő akarata érvénysül, a férfi pedig megijed. András, aki nem túl sikeres forgatókönyvíró, egyik délután hazaérve a közös lakásukba, egy idegen nőt talál otthon, aki Lillának adja ki magát. Kétségbeesetten rohan rendező barátjához, Kornélhoz, aki a fénykép alapján megerősíti, hogy az a nő bizony Lilla. Itt kezdődik a bonyodalom. És akárcsak András, a néző sem érti a helyzetet. A Lillák pedig elkezdenek folyamatosan változni, amit csak a szerencsétlen főhős (és mi, a nézők) talál furcsának, a környezete semmilyen változást nem vesz észre. András hamar rájön a szabályra, és amíg az nem változik, addig élvezi a helyzetet, hogy minden este más nővel fekhet le, de ő sem bírja ezt a végtelenségig, és lassú összeomlásba kezd. Talán megindult benne valamiféle változás? Hogy ez fejlődés-e, az kiderül a film végén.

A nagy elvárásaim miatt az első megtekintés után kissé csalódott voltam, és másodszor sem jöttem ki jobb érzésekkel a moziból. A történet egy idő után leül kicsit, és a Lillákkal sem lehet maradéktalanul elégedett a néző, mert több közülük nem eléggé kidolgozott és még unalmas is. Természetesen ez nem igaz mindegyikre, mert Lilla "2"-vel (a képen balra), vagy a Tenki Réka által megformált Lilla "6"-tal szemben nem lehet kifogásunk.

A film „így jöttem” jellegét nem csak a főhős foglalkozása, hanem más filmes utalások is erősítik. Az egyik legviccesebb jelenet is ehhez kapcsolódik, amiben szerepet kap a Liliomfi egy jelenete is. A dialógusok általában jók, és vannak kifejezetten szellemesre sikerültek is, ebből a szempontból nem érheti kritika a filmet. Legalább ekkora erőssége a képi világ, nagyon szép fényekkel és kompozíciókkal dolgoznak végig, Budapest tényleg olyan néha, mintha New York vagy London lenne, a legjobb romantikus vígjátékok városai. A film zenéje is üde színfoltja a mai magyar vígjátékoknak, bár a hangsávot néha kicsit üresnek éreztem, de mégsem az a sablonosság, amit megszoktunk.
A negatívumok ellenére is úgy gondolom, hogy ez egy jó magyar romantikus vígjáték, ami külföldi társai között is megállja a helyét, még ha nem is az élmezőnyben. Aki szereti ezt a műfajt, vagy a magyar filmeket, az bátran nézze meg.