2009. november 17., kedd

Tiszta napfény (Sunshine cleaning)




A család kicsi cége

Christine Jeff filmje, olyan mintha a Család kicsi kincse testvére lenne. Első nézésre teljesen biztos voltam benne, hogy ugyanaz a rendező, pedig nem. Ez a hasonlóság persze nem baj, hisz egy jó filmre hasonít, egy olyanra, ami szintén nagyon megfogott valamit az amerikai élet sajátosságai közül. A tiszta napfény pedig szintén egy jó film.

A közeg ugyanúgy a vidéki Amerika egyik leglehangolóbb nagyvárosa az új-mexikói Alberquerque sivatagi korpárságának minden bájával, tökéletes háttérül szolgálva az amerikai kispolgárok reménytelenségének. Adott egy lúzer család Lorkowskiék. Rose az egyedülálló anya, aki gyermeke apjának csak a szeretője tud lenni, - pedig egykoron a gimnáziumi hierarchia legtetején állt, mint a hajrázó csajok legjobbja és a menő hátvéd csaja (aki a helyi nyomozó lett és a fiú apja) - és most az egykori "jól házasodott" középiskolás barátnők házát takarítja éhbérért. Továbbá adott az anyátlan kishúg, aki nem tud mit kezdeni - maximum elszúrni - az életével és a munkáival, valamint az örök vesztes, üzleti érzéketlenséggel megvert nagypapa (azaz Alan Arkin, aki már a Család kicsi kincsében eljátszotta gyakorlatilag ugyanezt a karaktert, de nem baj, mert ott is jó volt). Szóval a két lány egy véletlenül elkapott infón felbuzdulva felcsap bűnügyi helyszín takarítónak, mert abban van a nagy pénz. A pénz pedig jön, a lányok meg megindulnak a társadalmi ranglétrán felfelé, észre sem véve, hogy nem tartanak sehová.

A film alaptémája szinte ugyanaz, mint a sokat emlegetett elődé, az amerikai kispolgárok amerikai álomba vetett örök hite és a küzdelem ennek elérésére, mindhiába. Viszont ezt olyan öniróniával és humorral teszi, amire csak nagyon kevés film volt képes eddig. Talán csak a Little Miss Sunshine. Mint már említettem a hasonlóság nem csak a hangulatban és a témában érhető tetten, hanem egyes színészek és karakterek megjelenésében is, viszont amíg a Little Miss Sunshine megmarad végig könnyed dramedynek, addig a Tiszta napfény olyan mélyen gyökerező lelki traumákat is tárgyal, ami egy cseppet sem vicces, és olyan pontossággal ábrázolja például az amerikai kisszerűség önsorsrontó rituáléit (Hinkels-es szülinap a gyereknek), hogy az kiírt minden szimpátiát.

Ennek ellenére sokat lehet nevetni rajta és tanulni belőle, valamint szurkolni nekik, mert az a bizonyos álom mindanyiunkat táplál, no meg örülni annak, hogy nem oda születtünk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése