2009. november 1., vasárnap

A kiállhatatlan/Den Brysomme mannen/The Bothersome Man (2006)

Jött egy busz, ám ezúttal, szkeccsfilm helyett csak egy hajlékonynak ;) öltözött, bozontos szakállú középkorú férfit rakott ki a Semmi közepén. Ilyen megjelenéssel nem csoda, hogy hősünket meglepetésként érte az érkezése körüli felhajtás. Nem elég, hogy kizárólag miatta feszítettek ki üdvözlőfeliratot a Semmi közepebeli elhagyatott benzinkútra (mert hát milyen jó dolog is a csinnadratta), ráadásul a fogadására küldött nyájas ismeretlentől még aznap megkapta a tökéletes lakás kulcsait. Rögtön ez után útbaigazították a tökéletes munkahelyre, ahol már másnap tökéletes mosolyú kollégái várták a borotválkozástól újjászületett Andreast, hogy elfoglalja helyét az ergonómia követelményei szerint tökéletesen kialakított irodájában. Mindez persze csakis egy tökéletes városban történhet meg, ahol mindenki tökéletesen boldog…kivéve talán Andreast. Ugyanis ő rájött, hogy hiába van meg a tökéletes ülőgarnitúrád, mely harmonizál a tökéletes konyhád vagy fürdőszobád (nehéz eldönteni melyik is a fontosabb) türkizes színével, szóval minden felszínes dolog, amire szükséged lehet. Hiába, ha azt veszed észre, hogy a forró csokinak nincs íze. Sőt, az alkohol nem üt, a szex puszta formalitás, és a moziban is egyedül neked lábad könnybe a szemed a vászonszaggató szenvedések láttán. Kinek van így kedve élni? Nos, Andreasnak nincs, csakhogy a tökéletes világból nem lehet szabadulni…
Rettentően jól szórakoztam Jens Lien kicsit abszurd, kicsit morbid, de mindenképpen nagyon jóféle fekete humorral fűszerezett alkotásán. A norvég rendező jellegzetesen északi felfogásban figurázza ki az anyagi javakat mértéktelenül hajhászó, s érzéketlenségét dermedt mosollyal leplező nyugati ember díszpéldányait (a Főfőnök jut most eszembe, amit A kiállhatatlan mellé lehet állítani, bár az utóbbi sikerültebb). Ebben pedig tehetséges partnerekre talál színészeiben. Hihetetlen, hogy mindannyian mennyire egységesen hozzák végig a kötelező bájvigyort. Az Andreast alakító Trond Fausa Aurvaag pedig a közhangulathoz illően visszafogott, éppen csak kivehető grimaszkezdeményekkel követi a számára nem éppen kellemesen alakuló eseményeket. Ha jól tudom, a film egy rádiójáték alapján készült, így természetes, hogy az egyébként lassú folyású eseményeket remekbe szabott, ütős párbeszédek kísérik. A képi világról pedig egyszerre ugrott be az Antonioni-féle kiüresedett, modern építészet és Fliegauf Dílerének monokróm színvilága, melyek teljesen jól kiszolgálják a film atmoszféráját.Mindenképpen le kell vonnom a kínálkozó tanulságot: milyen jó is nekünk itt a színes-szagos Pécsett, még ha „tudjátokhova” is kell mennünk holnap;) Mindennél van rosszabb…

2 megjegyzés:

  1. Erről is akartam írni, de most már mindegy Egyébként én a film negatív sötét oldalát látom erősebbnek, mint a humorét, de ezzel nincs bajom
    Sokszor elgondolom, milyen jó a norvégoknak, ők már azon agyalnak, milyen szar a gazdagság és a jólét Mi még messze vagyunk a hasonló érzésektől :)
    Egyébként tényleg nagyon jó film, és jól összefoglaltad

    VálaszTörlés
  2. hát én sem tudtam eldönteni a film végén, hogy nevessek vagy sírjak, de azért ja, minket még nem fenyeget az a veszély, hogy nem b@szunk be minden héten, mert már úgy sincs miből:)

    VálaszTörlés