2009. november 1., vasárnap

Departures (Okuribito - 2008)




A japán (és egyéb távol-keleti) film iránti imádatom néha megcsappan, ha túl sok nem 10 pontos filmet látok egymás után. Így volt ez tavaly, mikor sorra mindegyik vagy túl érzelmes, vagy túl lassú, vagy túl semmitmondó volt. Nem voltak rossz filmek, de valahogy hiányzott, hogy leessen az állam. A legjobb pillanatban jött az Oscar-gála, mikor kiderült, egy japán film nyerte a legjobb külföldi filmnek járó díjat: ez volt az Okuribito. Mint egy kiéheztetett vadállat, vetettem rá magam a filmre, és életem egyik meghatározó élményévé vált.


A film egy csellistáról szól, aki feleségével hazaköltözik szülővárosába, miután feloszlatják a zenekarát. A kisvárosban kevés a munkalehetőség, de azért nem adja fel az álláskeresést. Az első ajánlat azonban nem élete álma: halottmosó lesz. Ez a munka mást jelent Japánban, mint nálunk: a halottat családja körében mosdatják, öltöztetik és sminkelik ki, ősi hagyományok szerint. A férfi kezdetben undorodik a munkától, de szép lassan meglátja ennek a szakmának a szépségét, észreveszi, hogy ő nemcsak széppé teszi a halottat szerettei számára, de ezzel fel is készíti túlvilágra. A különös munkát azonban nem nézik jó szemmel: felesége és régi barátja is ellenzi a szerintük alacsony rendű foglalkozást.
A másik konfliktus a férfi és apja között húzódik, pontosabban kettejük közti kapcsolat hiánya: az apa elhagyta őket gyermekkorában, és azóta sem látta. A film végére találkozni fognak, de nem úgy, ahogy ezt bármelyikük is gondolta volna.


A film egyszerre szól a japán emberek élethez és halálhoz való különös és megindító viszonyáról, az ősi hagyományokról, a család nehézségeiről, szeretetről... Akárhányszor megnézem, mindig találok valami újat benne. A film erőssége, hogy ezekről a komoly dolgokról úgy képes beszélni, hogy nem válik didaktikusság, túlcsordulttá, és meri néhol a humor eszközeit is használni. Pont ezért annyira életszerű a film: többrétű, természetes, izzadtságmentes. Egyedül a japán társadalom viszonya a különös szakmához nincs teljesen kidolgozva (bár lehet, hogy ez magának a japánoknak sem egyértelmű).
A film tökéletességéhez hozzájárul sok rejtett és kevésbé rejtett motívum, a gyönyörű tájképek és a cselló gyönyörű zenéje, mely szerencsére nagyon sokszor felhangzik.
Nem szeretném senkire erőltetni a filmet, de aki ódzkodik a távol-keleti filmektől idétlenségük vagy túlzó érzelmességük miatt, azoknak is érdemes megnézni, mert itt minden tökéletes arányban van.


Egy kis kedvcsináló a zenéjéből: link

verdeleth

4 megjegyzés:

  1. Huh, ezt meg kell nézni!
    Be tudod hozni nekem kedden ezt és az Április Ruandábant? Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Illetve a Mennyei teremtményeket is! THX!

    VálaszTörlés
  3. behozhatom de a Ruandához csak angol felirat van

    VálaszTörlés