Chang-dong Lee, Dél-Korea egyik legismertebb művészfilmese (Oasis, Peppermint Candy) által készített film az utóbbi évek legjobb korai drámájaként emlegetik, nem véletlenül. Ugyanakkor a kitűnő színészgárdával készült film (Kang-ho Song - A gazdatest, Thirst, Memories of Murder, JSA... és Do-yeon Jeon - Happy End) azonban nem könnyű darab, és még a sokat látott, művészfilmeken edződött közönség idegeit is megtornáztatja.
Egy 30-as éveiben járó anya kisfiával egy koreai kisvárosba, Milyangba, meghalt férje szülővárosába költözik. Hamar összebarátkozik a helybeliekkel, kiváltképp egy autószerelővel, Jong-al, aki mindenben segít neki és érzelmeket is táplál a nő iránt.
Zongoraiskolát nyit, telket vásárol, de életét egy szörnyű tragédia borítja fel. Miközben újdonsült barátnőivel egy görbe estét csap, fiát elrabolják és váltságdíjat követelnek. Miután Shin-ae ezt teljesíti, fia előkerül: holttestét a folyóban találják meg. A megtört anya szótlanságba burkolózik. Elkeveredik egy keresztény gyülekezetbe, ahol kitör belőle minden fájdalom, és az isteni szeretet feledtetni látszik minden kínját. Mikor azonban meglátogatja fia gyilkosát, hogy megbocsásson neki, újabb lelki megpróbáltatások várnak rá...
Akinek kedvét szegné, hogy az itt leírtak alapján minden érdekes fordulat fel lett fedve, annak nem árt tudni, hogy a Secret Sunshine nem a történettel próbál meggyőzni. Hagyományos narratíváról jelen esetben nem is beszélhetünk: egymást váltják az epizodikus, eseménytelen (vagy csak elsőre annak tűnő) jelenetek, lassabbnál lassabb kis változások, melyek olykor egy csúcspontban törnek ki.
Pont emiatt is nehéz ez a film. Távol áll a divatos műfaji filmektől, de még koreai romantikus és drámai filmektől, ahol sokszor a túlzott érzelmek és szirupos jelenetek dominálnak. Itt viszont egy végletekig lecsupaszított, minden dísztől megfosztott történettel állunk szemben, amiből hiányoznak az alapvető narratív jellemzők: a szereplők múltját homály fedi, a motivációkat szintén (hogy a kedvesnek látszó férfi miért rabolta és ölte meg a fiút, az nem fog kiderülni), és a szereplők közötti érzelmek, kapcsolatok sincsenek kidolgozva.
És ebben rejlik a film zsenialitása: mindenről csak annyit tudunk, mint a főszereplő nő, vagy még kevesebbet. Nem kapunk semmilyen kapaszkodót, és így együtt sodródunk Shin-ae-val a boldogság, a kétségbeesés, a gyász, a vallási révület, a remény és a teljes őrület örvényébe. És a film vége sem hoz feloldozást, sem a nézőnek, sem a nőnek. Nagyon kevés film tudja egy ilyen cselekménytelen történettel és lassú tempóval a néző figyelmét fenntartani, itt mégis sikerül, és közben teljesen azonosulunk az anyával.
Persze ehhez kell egy olyan zseniális színésznő is, Do-yeon Jeon, aki a szerető és gyászoló anyát, a magányos szinglit, a vallási fanatikust és az őrült nőt ugyanolyan mély érzelmekkel és átéléssel tudja alakítani, minden felesleges megjátszás és túlzás nélkül. (Nem véletlen, hogy Cannesban ezért megkapta a legjobb női színésznőnek járó díjat).
Mostanság távol-keleten láthattunk jó pár női karakter-központú drámai filmet (Mother, Failan, A bosszú asszonya, Beautiful, Cyborg vagyok...), de ez mind közül az egyik legerősebb és legnehezebb is.
Figyelmet kívánó dráma a Secret Sunshine, de mindenképp maradandó és mély nyomokat hagy az emberben, ha nyitott rá, és még nem felejtette el, hogy nemcsak az a film, ami rád erőszakolja az érzelmeket, hanem ami rejtetten adja oda magát.
verdeleth
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése