2010. március 13., szombat

A légió (Legion)

Mostanában ki vagyok éhezve egy jó akciófilmre. Valamire, ami pörög, robban, vérzik, de mégis hihető és némi agymunkát is követel. De ha nem is a magvas gondolatokról marad emlékezetes az sem baj, csak ragadjon magával és érezzem, hogy ettől a filmtől aztán kemény lettem én is. E fajta vágyaktól vezérelve ültem le, hogy megnézzem soron következő áldozatomat, mégpedig a Légió című angyalos, poszt-apokaliptikus akciófilmet, amiről előzőleg ugyan nem sok mindent tudtam, (már mint a sztoriról) de a trailere elég ütős volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet. Sajnos azonban most is kiderült, hogy az előzetes gyártás egy külön iparág, amit egyesek nagyon jól űznek.

Előzetesen az is egy jó pont volt nálam, hogy Paul Bettany a film főszereplője, már pedig őt egy jó színésznek tartom, csak kár, hogy szörnyen rossz filmekre pazarolja a tehetségét, hogy aztán egy nap eljusson arra a pontra, ahol a film többi színésze tart most.

Kezdjük egy kis történetmeséléssel. Ez azért is jó, mert nem tart sokáig, ugyan is e remeknek nem sok esélyt adtak a forgatókönyvírók. Az isten háta mögött vagyunk valahol a sivatagban egy útszéli kávézónál. A hely nem túl népszerű, a vendégköre azokból az emberekből kerül ki, akik eltévedtek, szándékosan nem jön ide senki. A tulaj és a személyzet is csupa kiüresedett, életunt, elveszett (az életben) egyénből áll. Váratlanul megjelenik egy öreg mama (a lehető legklisésebb módon) és hirtelen bevadul. Kiharapja az egyik vendég nyakából a húst és úgy általában elég gyanús dolgokra képes. Nagy nehezen sikerül őt likvidálni, a TV is elhallgat, a rádió is zizeg. Valami történik odakint. Ekkor megérkezik Michael (Paul Bettany), aki közli, hogy egy bukott angyal és, hogy odakint más angyaloktól megszállt emberek garázdálkodnak és nyírják egymást, mert Isten megharagudott ránk és most kiírt minket. De ne aggódjunk, mert van remény, a terhes pultos csaj gyereke majd mindent megváltoztat. Michael hisz benne és úgy általában az emberiségben, ezért az életét is hajlandó feláldozni. A zombiszerűségek meg csak jönnek, a film meg csak telik, de milyen lassan…

A sztori hihetetlenül gyenge, mint ha az íróknak csak arra futotta volna, hogy nagyvonalakban kitaláljanak dolgokat, amiket azonban nem tudtak kibontani vagy megmagyarázni, így hát hagyták az egészet a francba. Például nem derül ki, hogy isten pontosan min is rágott be, meg azt sem részletezik, hogy az a bizonyos kisgyerek mitől is olyan fontos. De ez nem is számít, mert tulajdonképpen nem hat. Miután megszületik, nem történik semmi, ugyan úgy menekülni kell, és mindenki furcsa marad. No de sebaj még ott vannak nekünk az akciók, majd az kárpótol, gondolhatnánk. Ez viszont csak. 3 lövöldözést és két gyenge bunyót jelent, amik egymás tükörképei. Azt is mondhatnánk, hogy nagyon gyengék és unalmasak. Egyszerűen minden karakter, jelenet, akció egy hatalmas klisé. Semmi eredeti gondolatot, hangulatot vagy legalább egy tökös látványvilágot nem sikerült belevinniük a készítőknek. A színészek csapnivalóak, és simán be lehet mondani előre a sorrendet, hogy hogyan fognak meghalni. De ha mindez nem elég az elrettentéshez, akkor jön Dennis Quaid, aki önfeláldozóan (bár hasztalanul) felrobbantja magát, hogy utolsó leheletével még azt mondhassa Gabriel arkangyal, a mennyei seregek tábornokának az arcába, hogy fuck you.

Nagyon kemény, nagyon klisés és nagyon buta. Ahogyan az egész film. Semmi történetbe, unalmas és százszor látott jelenetek lettek beleerőszakolva, hogy aztán a film és a néző se jusson sehova. Viszont elmondhatjuk, hogy sikerült elpazarolnunk újabb másfél órát az életünkből, egy, még az átlagnál is rosszabb hollywood-i iparos munkára.

IMDB: http://www.imdb.com/title/tt1038686/


Bajcsináló

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. mostanában kifogod a szar filmeket pl: Daybreakers meg ez is Legközelebb tőlem kérj tanácsot, mit érdemes nézni

    VálaszTörlés