2010. július 19., hétfő

Koji Wakamatsu portré 1.



1. rész

Koji Wakamatsu a japán újhullám talán egyik leghírhedtebb alakja, és nem is véletlenül. Nemcsak hihetetlenül termékeny (1969-ben 11 filmet készített), de filmjei tocsognak a vérben, az egy percre eső nemi erőszak is igen magas, a bántalmazás, gyilkosság és kínzás is közkedvelt téma nála. Alkotásai ettől még nem lennének szokatlanok a japán film világában, hiszen az ehhez hasonló témák tömkelegével találkozhatunk a 60-as évek felhozatalából, Wakamatsu mégis kitűnik közülük: nyers, már-már amatőr jellegű fekete-fehér filmjeiben látszólag nincsenek szimbólumok, kulturális utalások, az erőszak ábrázolása öncélúnak és provokatívnak tűnik. Bár Wakamatsu fénykora óta jó negyven év eltelt, még mindig nincs egyértelmű helye a filmtörténetben és megítélése azóta is vegyes: egyesek szerint az 1960-as évek óriási gazdasági fellendülésének következményeit, a fiatal generáció érzéseit, a (szélső)baloldali diákmozgalmak világát mutatja be sajátos eszközeivel, míg mások csak öncélúan erőszakos provokatőrnek tartják. A vita tehát nincs eldöntve, de a tény mégis megmarad: a "filmterrorista" (bár már kisebb tempóban, de) készít még filmeket, és a alakja a japán filmtörténetben megkerülhetetlen.

Secrets Behind the Wall (1965)


Wakamatsu első híresebb filmje a rendezőt egy csapásra hírhedté tette: külföldi fesztiválszereplése után Japánban betiltották és Wakamatsut beskatulyázták a erőszak-szex témájú filmek rendezői közé.
A történetben egy fiatal fiú egyetemi felvételi vizsgáira tanul (ami a japánok életében a legnagyobb megmérettetés). A forróság, a szűkös lakás, nővére hangoskodása egyre jobban frusztrálja, és kikapcsolódásként a szemközti szomszéd-ház egyik lakását figyeli távcsővel, ahol egy 40-es nő fogadja szeretőjét minden nap. Közben megismerkedünk a nővel is, aki fiatal korában radikális baloldali eszméket vallott, és egykori lázadó diáktársával Sztálin képe alatt vallottak szerelmet egymásnak, szex közben is csak mozgalmuk győzelmére gondoltak. Azóta mindketten idősebbek lettek, a nőnek már férje van, és egykori nagy szerelme (és jelenlegi szeretője) is kiábrándult a politikából és a tettvágyak is alábbhagytak. A leselkedő fiú és a nő élete csak a film végén kapcsolódik össze: a voyerizmus őrült szexuális vágyakat gerjeszt a fiúban, és elhatározza: meglátogatja a szomszéd nőt. De ahogy az lenni szokott, elfajulnak a dolgok.


Már Wakamatsu ezen korai filmjéből is látszik, hogy többről van szó, mint puszta erőszakról és pornográf képekről. Az exploitation, pink (japán szoftpornó) filmektől eltérően nem a puszta erőszak a fontos a filmben. Bár az utolsó 10 perc rengeteg erőszakot tartalmaz, addig viszont szinte semmit: meztelen testek, sokatmondó pillantások, hosszú, elmélkedések és párbeszédek. Nincs szó szórakoztatásról: aki arra vágyna, bizonyosan kikapcsolná 20-30 perc után. Aki mégis végigüli, az képet kaphat a japán lakásviszonyokról, és az abból eredő frusztráltságról: az akkori társadalom viszonylagos jólétének és a gazdasági fellendülésnek ára volt: minimalitás mindenben. Helyben, gondolkodásban, egyéniségben. Az akkori fiatalok nemcsak az amerikai biztonsági szerződés miatt tüntettek, hanem lázadtak a komfortos panel-élet és a kényelembe fulladás ellen is.
A Secrets Behind the Wall kitűnő képet ad magáról a mozgalomról és annak kudarcairól, hiszen a nő és szeretője párbeszédeiből kiderül, hogy az akkori radikálisok mára ugyanolyan hasznos és arctalan tagjai a társadalomnak, mint akiket annak idején gyűlöltek, a fiatal generáció pedig már nem tudja, mi ellen is lázad, csak a szorongás, az elfojtott majd kiélt agresszió és perverzitás maradt meg.


Wakamatsu igazi szélsőbaloldali (később filmet készített a Japán Vörös Hadsereg nevű terrorista szervezetről, melynek tagja lett Masao Adachi is, Wakamatsu egykori rendezőtársa, aki a kamerát gépfegyverre cserélte), az egykori mozgalmak résztvevője (jó pár újhullámos rendezővel együtt), aki már első jelentősebb filmben lerakta kézjegyét: olcsón, gyorsan és sok erőszakkal tálalta azt, amit az akkori rendszer gyűlölt: az egyéniséget, a felforgató gondolatokat és a provokációt. És persze még valamit: megmutatta korának igazi arcát, mely kevésbé volt vonzó, mint amit a tokiói olimpiára a turistáknak mutattak.

verdeleth

1 megjegyzés:

  1. Csak a szokásos megjegyzésem, kimaradtak szavak, felcseréltél betűket, néhol egyeztetési problémák vannak. Olvasd át még egyszer!

    U.I.: úgy tűnik, hogy a mi életünkben is az egyik legnagyobb erőpróbává válik a felvételi. :) :S

    VálaszTörlés