Berlin Callingnémet, 2008
rendezte: Hannes Stöhr
IMDb
A műfaji film, akár a Berlin Calling-ban hallható zenék, bejáratott elemekkel dolgozik. A rendezőtől, forgatókönyvírótól függ (zenei téren a DJ-től), hogy végül mit hoz ki a panelekből. A végeredmény pedig vagy nézhetetlen tucatdarab vagy kellemes szórakoztató munka lesz. Szerencsére a Berlin Calling az utóbbi kategóriába tartozik. Annak ellenére, hogy elpuffogtat minden létező klisét, ami csak szóba jöhet, az összkép mégis pozitív marad.
Szokásos elemek kerülnek elő a kalapból: szex, drog, disco, széthulló emberi kapcsolatok. Az egész film szemére vethetnénk, hogy túlságosan sematikus. A (találó nevű) DJ Ickarus elég sikeres helyi DJ, aki menedzser-barátnőjével együtt utazik városról-városra, discoból-discoba. Az egy ideig szórakoztató életvitel lassan felőrli őket testileg és szellemileg. Ickarus túl közel kerül a naphoz, és megállíthatatlannak tűnő zuhanásba kerül: drogfüggő lesz, albumát nem akarják kiadni , barátnője elhagyja, ráadásul szennyezett anyag miatt kórházba is kerül.
Az örökké fanyalgók most mondhatják, hogy nincs új a nap alatt, ráadásul a film tempója is több esetben túlságosan lelassul. Mégis, a film így is működőképes marad. Mindez elsősorban Paul Kalkbrenner személyének köszönhető, mivel ő legitimálja Ickarus figuráját. A DJ-karakter így nem üres, ripacskodó művészfigura marad. Kalkbrenner pedig amellett, hogy mélységet ad az amúgy kétdimenziós DJ-nek, elképesztő filmzenét rakott le az asztalra. A rendező zsenialitása pedig abból fakad, ahogy a zenét úgy tudta belevarrni a film testébe, hogy az sosem válik el tőle, sosem lesz öncélú fitogtatás. Ebben pedig maximálisan partner a gyönyörű operatőri munka.
Így a klisék ellenére képes magával ragadni és szórakoztatni a film. A néző pedig a zene hatása alatt azon morfondírozhat, hogy szeretne-e/tud-e hinni abban, hogy Ickarus a zuhanás után újra visszakaphatja-e a szárnyait... Egy műfaji film kívánhat ennél többet?
A Berlin Calling a legjobb példája annak, hogy miért tud a mai német filmipar (a magyarral ellentétben) egyre jobb és jobb eredményeket felmutatni. Nagy művészi megoldások nélküli, de profin kivitelezett munkákról van itt szó. Valahogy a németek elfogadták, megértették, hogy erre mennek be az emberek. Mi magyarok meg hiába tudunk olyan neveket felmutatni, mint Mundruczó, Fliegauf, Hajdu, ha nincs pénzt termelő magyar műfaji film és sorra zárják be a mozikat.
7/10
HaBzsol
Hát Habzsol nem tudom, én asszem a fanyalgók közé tartozom. Az album nekem is megvan (mondjuk nem hallgattam rongyosra) és bizonyos körökben kultikus lett, de szerintem a film az nem ér semmit. Ha egy kicsit rosszabb lenne a zene, akkor a kutya se nézné meg. Olyan érzésem volt végig, hogy a zene mellé csináltak filmet és nem fordítva. A film meg olyan is lett amilyen. De az tényleg igaz, hogy nekünk is nagyon kellenének ehhez hasonló műfaji sikerek
VálaszTörlésA Berlin Calling magán hordozza az összes lerágott klisét.
VálaszTörlésDE ott a filmzene, ott az operatőri munka és Kalkbrenner személye, aki sokat dob rajta. Mindez műfaji viszonylatban igenis kiemeli a többi közül, többet ér, mint a többi ilyen kategóriájú film. Hogy most ebben a filmzene sokat nyom bele, alapjában véve nem érdekel, mivel az is egy filmes eszköz, mint a kamerakezelés.
Film ne érne semmit? szórakoztat sokakat. Már akkor ér valamit
Szerintem, ha szigorúan csak a filmet nézzük, akkor egyáltalán nem emelkedik ki a műfajból. Az egész igazából csak egy jó marketingfogás volt a lemezeladáshoz. Különösen sajnálom, hogy a címével ellentétben Berlin atmoszférájából sem kapunk semmit, legalább abból...
VálaszTörlésEgy filmhez most hozzátartozik a filmzene vagy sem?
VálaszTörlésAz op-munka pedig szerintem kiemelkedő :)
Tudod jól, hogy egy film 70%-ban zene. Ennél a filmnél meg különösen fontos, mert a zene apropóján készült a film.
VálaszTörlésnalátod, hogy nem érdemes a zene nélkül megítélni ;)
VálaszTörlés