Kikujiro nyara
japán, 1999
rendező: Takeshi Kitano
IMdb
Takeshi Kitano első filmje, amely szakít a rá eddig annyira jellemző brutális, jakuzával kapcsolatos, rendkívül erőszakos filmjeivel, és teljesen új arcát mutatja meg a nézőnek: a Kikujiro nyara egy bájos mese a barátságról, a magányról és a gyermeki lélekről.
A film elején megismerkedhetünk Masao-val, a magányos kisfiúval, akit szülei helyett a nagymamája nevel. A nyári szünidő kezdetekor viszont a barátai elutaznak, nagymamája egész nap dolgozik, így teljesen egyedül marad. Ezért eltökéli, hogy megkeresi anyukáját, ehhez pedig a sorsnak köszönhetően segítőtársat kap Kikujiro (Kitano) személyében, aki egy agresszív, bűnös életet élő, de annál inkább szerethető figura. Ezzel kezdődik el az ex-jakuza és a magányos fiú csodálatosan fényképezett utazása.
Kitano története a kisfiú szünidei naplója szerint epizódokra bontott, melyek során egyre közelebb és közelebb kerül egymáshoz a két figura a kalandos meseelemek során: nagy szerencsével pénzt nyernek fogadáson (tiszta Nagy Utazás), a kisfiút elrabolja egy gonosz ember(egy pedofil, akivel aztán Takeshi kedélyesen elbeszélget), taxit lopnak, de úgy, hogy egyikőjük sem tud autót vezetni…
A mókás jelenetek (Takeshi magánszámai egészen kitűnőek) azonban hamar átcsapnak a kudarcok sorozatába, melyek az emberek érzéketlenségének, ridegségének köszönhetőek. Kirakják őket ott, ahol a madár se jár, Kikujiro-t többször elütik, megverik, úgy tűnik, hogy próbálkozásaik hasztalanok a végtelenül elidegenedett, japán társadalomban. A kilátástalannak tűnő helyzetből azonban mesei fordulattal kiszabadulnak (még ha rövid ideig is), és létrehoznak egy elszigetelt, társadalmon kívüli közösséget: egy világot járó, hippi regényíró, két báránylelkű-metal-motoros meleg, Kikujiro és a kisfiú együtt gyermeki lelkülettel játszik együtt egy elhagyott tóparton. A magányos lelkek megtaláltak valamit, amit eddig mindenhol hasztalan kerestek, és ott, ahol sosem gondolták volna.
Kitano ebben a filmben eléri azt, ami nagyon kevés rendezőnek sikerül: bájos meséje az öniróniának, a kitűnő humornak és a társadalomkritikus felhangoknak köszönhetően egyetlen percre sem válik giccsessé, komolytalanná. Ezért mindenkinek különösen ajánlott.
A film elején megismerkedhetünk Masao-val, a magányos kisfiúval, akit szülei helyett a nagymamája nevel. A nyári szünidő kezdetekor viszont a barátai elutaznak, nagymamája egész nap dolgozik, így teljesen egyedül marad. Ezért eltökéli, hogy megkeresi anyukáját, ehhez pedig a sorsnak köszönhetően segítőtársat kap Kikujiro (Kitano) személyében, aki egy agresszív, bűnös életet élő, de annál inkább szerethető figura. Ezzel kezdődik el az ex-jakuza és a magányos fiú csodálatosan fényképezett utazása.
Kitano története a kisfiú szünidei naplója szerint epizódokra bontott, melyek során egyre közelebb és közelebb kerül egymáshoz a két figura a kalandos meseelemek során: nagy szerencsével pénzt nyernek fogadáson (tiszta Nagy Utazás), a kisfiút elrabolja egy gonosz ember(egy pedofil, akivel aztán Takeshi kedélyesen elbeszélget), taxit lopnak, de úgy, hogy egyikőjük sem tud autót vezetni…
A mókás jelenetek (Takeshi magánszámai egészen kitűnőek) azonban hamar átcsapnak a kudarcok sorozatába, melyek az emberek érzéketlenségének, ridegségének köszönhetőek. Kirakják őket ott, ahol a madár se jár, Kikujiro-t többször elütik, megverik, úgy tűnik, hogy próbálkozásaik hasztalanok a végtelenül elidegenedett, japán társadalomban. A kilátástalannak tűnő helyzetből azonban mesei fordulattal kiszabadulnak (még ha rövid ideig is), és létrehoznak egy elszigetelt, társadalmon kívüli közösséget: egy világot járó, hippi regényíró, két báránylelkű-metal-motoros meleg, Kikujiro és a kisfiú együtt gyermeki lelkülettel játszik együtt egy elhagyott tóparton. A magányos lelkek megtaláltak valamit, amit eddig mindenhol hasztalan kerestek, és ott, ahol sosem gondolták volna.
Kitano ebben a filmben eléri azt, ami nagyon kevés rendezőnek sikerül: bájos meséje az öniróniának, a kitűnő humornak és a társadalomkritikus felhangoknak köszönhetően egyetlen percre sem válik giccsessé, komolytalanná. Ezért mindenkinek különösen ajánlott.
Habzsol
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésÖrülök hogy rajtam kívül is ír valaki japán filmekről Kitanótól sajnos nem sok filmet láttam, De a Tűzvirágok egészen zseniális. Ezt még nem láttam, de a leírtak alapján hasonló. Az is a líraibb vonalba tartozik.
VálaszTörlésA Tűzvirágok, igen, fantasztikus film. A különbség, hogy itt abszolút nincs erőszak, és ha van is, akkor is inkább humoros formában.
VálaszTörlésAmúgy lesz még Kitano: Achilleus és a teknős.
Miket törölsz te mostanában?
VálaszTörlésMár kétszer is
"A bejegyzést eltávolította a szerző."
Rosszul írtam le valamit, kitöröltem, de ezt mutatja
VálaszTörlés