Érdekes, hogy amennyire bőséges filmográfiája van a második világháborúnak vagy a vietnámi háborúnak, annál nagyvonalúbban feledkezik meg Amerika néhány másik (koreai, öböl, iraki) háborújáról. Különösen igaz ez a legutóbbiakra, például az Öböl–háborúról egyetlen egy igazi háborús film sem készült. Ez a háború inkább csak háttérként szolgál más műfajoknak például, mint tárgyalótermi dráma (A bátrak igazsága, A bevetés szabályai), kalandfilm (Sivatagi cápák) vagy éppen a háború értelmetlenségéről próbálnak regélni, ahogyan azt Sam Mendes, Bőrnyakúakja is teszi. (Az egyetlen igazi háborúsfilm, - A sólyom végveszélyben - is a közelmúltban játszódik és csak! egy helyi konfliktust tárgyal, egyszerre bírálva a katonai vezetés döntéseit és dicsőítve az amerikai harcosokat.) Persze ez nem jelenti azt, hogy ezek nem jó filmek, csak éppen a háborúsfilmet, mint zsánert nem merítik ki. Persze ebben valószínűleg közre játszik ezeknek a háborúknak a jogossága körüli vita is, vagyis alakítja a hozzáállást a kollektív bűntudat is.
Igazából a The Hurt Locker sem lóg ki ebből a sorból. Ugyan a jelenleg is zajló Iraki-háborúval foglalkozik, de annak csak egy kisebb szeletével, azaz a fronton szolgálatot teljesítő amerikai tűzszerészek mindennapjain keresztül mutatja be a háború feszültséggel teli, véres hétköznapjait. Ez a „szeletválasztás” is egy elég óvatoskodó magatartás, hiszen olyan katonák munkája kerül a középpontba, akik nem ölnek, hanem éppen ellenkezőleg, életeket mentenek, sőt elsősorban az „ellenségét”, szóval ők az abszolút jófiúk és az ártatlan áldozatok egyben. Azért a film ezekről a „szentekről” jóval árnyaltabb képet mutat, mint ahogy az most elsőolvasatra látszik.
Történik ugyanis, hogy a 3 fős kis alakulatunk bombaszakértője egy teljesen átlagos eset közben életét veszti. Helyére érkezik egy igazi öntörvényű, kissé felelőtlen, ámbár tényleg profi kolléga, aki a lehető legnagyobb nyugalommal és vagánysággal hatástalanítja a bombákat egymás után. Ezek a részek kifogástalanok a filmben. Mindegyik tele van feszültséggel, mert hiába profi az ember, Demoklész kardja végig ott lebeg a fejük felett. És a többes szám nem véletlen, mert a film igazi mondanivalója az az, hogy ez mennyire csapatmunka és az a laza és sokszor felelőtlen viselkedés, ahogy ezeket a veszélyes helyzeteket kezeli a főhős, nem csak az ő életét veszélyezteti, hanem még egy rakás másikét is. Erre szépen lassan William (Jeremy Renner) is rájön, ahogy folyamatosan személyes üggyé válik számára is ez a háború. Igazságérzete és dühe pedig olyan meggondolatlan cselekedetekbe hajtja, amik mások életébe kerülhetnek.
A film maga persze nem csak útszéli bombák hatástalanításának a sorozata. Főszereplőink folyamatosan veszélyes szituációkba, lövöldözésekbe keverednek, amik igazi háborúsfilm hatást kölcsönöznek még akkor is, ha nem grandiózus csata jelenetekről van szó, viszont profin vannak kivitelezve, életet visznek a filmbe és feltöltik zsáner elemekkel. Üde színfoltokként időnként felbukkan néhány nagy név (Ralph Fiennes, Guy Pearce, David Morse, Evangeline Lilly) is a vásznon, akik rövid cameóikkal is képesek hozzáadni a filmhez. Főleg Ralph Fiennes játéka üdítő, akinek a karaktere egyszerre vicces és tragikus.
A film érdekessége, hogy benne egy női rendezőnek (Kathryn Bigelow) sikerült megtalálnia a tökéletes egyensúlyt akció, feszültség és moralizálás között. Szerintem ez a film tetszeni fog azoknak is, akik egy jó háborúsfilmre vágynak meg azoknak is, akik az Apokalipszis moston nőttek fel és inkább a háború lélektana és a katonák miértre adott válaszai érdeklik. Engem speciel mindkettő érdekel, szóval nekem nagyon ült a film.
IMDB: http://www.imdb.com/title/tt0887912/
Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=2GxSDZc8etg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése