Castaway on the Moon (Kimssi pyoryugi - 2009)

2009-ben sem lehet panasza azoknak, akik oda vannak a koreai vígjátékokért. A Speedy Scandal (és még sok más komédia) tartalmazott mindent, amiért ezeket a filmeket szeretjük: romantika, komikus jellemek, egy kis szomorúság és persze sok nevetés. Aki ezek mellé még egy komolyabb tartalommal rendelkező filmet szeretne, annak az év meglepetése lehet a Castaway on the Moon.

Kim (a magyar Kovács koreai megfelelője) élete romokban hever: adósságban úszik, és barátnője is elhagyta. Az öltönyös nyakkendős kisember más utat nem látva a Han folyóba veti magát. De reggelre sem jön a megváltás: a folyó közepén lévő (és valóban létező) lakatlan szigetre vetődik. Úszni nem tud, és az arra sétahajó utasai sem veszik komolyan segélykiáltását. Szép lassan hozzászokik a nomád robinsoni életmódhoz, és rádöbben, hogy a hajótörött remete életmód jobb kiút a nagyvárosi életből, mint első terve volt.

A történet másik szereplője egy fiatal lány, aki már 3 éve nem mozdult ki szobájából (ez a Hikikomori-szindróma, mely főleg fiatalokra jellemző a fejlett társadalmakban). Senkivel nem beszél, SMS-ben tartja kapcsolatot a családjával, és a Holdról készít fényképeket. Ezen a szokásán is csak évente kétszer változtat: mikor légiriadó-gyakorlat van a városban (köszönhetően az Észak-Koreától való jogos félelemnek) a lány a kihalt, üres várost nézi. Távcsöves fényképezőjével ekkor látja meg a sziget vademberét. Életét folyamatosan figyeli, és úgy érzi, a különös férfi az egyetlen, aki megértené az ő önkéntes magányát, és elhatározza jelet küld magáról…

A romantikus vígjáték szinte tökéletes meghatározás a filmre: jókat derülhetünk Kim túlélésért folytatott harcában (ami azért kevésbé drámai, és hiteles, mint mondjuk a Számkivetettben, hiszen mégiscsak egy nagyváros kellős közepén él), de a folyóból kikerülő szemét kreatív felhasználása akár egy Discovery műsorra is elég lenne. A másik szereplő, a hihetetlenül aranyos monológokat előadó lány furcsa képzelgései (hogy a férfi biztos az űrből jött), gyermeki viselkedése is sok nevetésre ad majd okot. És persze nem is lenne koreai film, ha a film közepétől a történet nem váltana át nagyon drámaiba, hogy a végén majd könnyek között nevessünk. De a két remete életének bemutatása nemcsak ilyen egyszerű célokat szolgál.

Kezdve ott, hogy egy nagyon ötletes és kerek szimbólummal dolgozik (a Hold és a sziget lakatlansága, melyet a film címe kapcsol össze), illetve hogy a két életen keresztül, önkéntes elzárkózásuk a világtól tökéletesen megvilágítja a modern nagyvárosi ember üres életét, ahol szinte senkinek nem tűnik fel, ha nem vagyunk ott. De még talán az sem, ha ott vagyunk. Ezenkívül a film szinte dokumentarista módon mutatja be a szobájában élő, senkivel nem kommunikáló és az interneten mások fényképeiből magának virtuális személyisége(ke)t létrehozó fiatal életét. Így a film nemcsak egy megszokott romantikus, sírós-nevetős komédia, hanem egy reakció és segélykiáltás napjainkban eltűnni látszó normális emberi életért.

verdeleth