A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utópia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utópia. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 21., szombat

THX 1138 (1971)



Még mielőtt a Star Wars trilógiával világhírűvé vált volna, George Lucas kipróbálta magát a sci-fi zsáner egy másik szegletében, a disztópiában (negatív utópiában).
A történet egy termelésre és fogyasztásra degradált világban és társadalomban játszódik, ahol a sorszámokkal jelölt kopasz emberek mindennapi életét a munka, a nyugtatókkal való stimulálás és a fogyasztásra sarkalló propagandaműsorok nézése és hallgatása tölti ki.
THX 1138 csak egy kis csavar a hatalmas gépezetben, mindennapi munkája a robotrendőrök előállítása. Egyszerű életében a változás akkor következik be, mikor női lakótársa (még véletlenül sem felesége) titokban megvonja tőle nyugtatóit, és THX ráébred saját életének sivárságára, és elhatározza: szembemegy a társadalom minden normájával. Tettének azonban következményei vannak és menekülnie kell.


A film semmiképp sem eredeti története ellenére egészen új megközelítése a műfajnak. A Brazil abszurd humorba hajló jeleneteinek vagy az 1984 izgalmas narratívája teljesen hiányzik.
A THX 1138 végtelenül lassú tempójú (legalábbis az első 2/3-a), és csak úgy sorjáznak az elidegenítő és idegpróbáló effektusok: a robotrendőrök gépies hangja, a különböző sorszámokat, munkafázisokat, gépiesített parancsokat soroló "emberek" hangjai, a gépek lassú, monoton zaja.
Ha ez még mindig nem lenne elég, a látványvilág is a minimálisra van csupaszítva: szinte minden helyszín hideg neofényben úszik, a fehér falak között dolgozó fehér ruhás munkások látványából csak a talpig feketébe öltözött rendőrök nyújtanak újdonságot. A film középső része egy olyan börtönben játszódik, ahol minden fehér, és a végtelennek tűnő térnek nem látszanak a határai sem.


George Lucas azonban még ezzel sem elégedett meg: filmjét telepakolta filozófiai és vallási utalásokkal, és persze az utópikus társadalom leírása is igen sűrű. Egy államvallássá (és diktatúrává) szerveződött fogyasztói kultúra a film világa, ahol a kommunizmus Nagy Testvér-effektusa ugyanolyan hangsúlyos, mint a kapitalizmus legszörnyűbb szélsőségei.
Egyik sem újdonság, hiszen a szexualitás, mint bűncselekmény, és az ember gondolatainak ellenőrzése az 1984-ből, míg a gépekkel irányított utódlás és az öntudatra ébredést drogokkal elérő állam a Szép új világból lehet ismerős. Összességében azonban ezeket a motívumokat Lucas olyan újszerű (és igen rémisztő képet festő) dolgokkal vegyíti, hogy a néző már maga szenved tőlük, mintha ő is csak egy darabja lenne ennek a "boldog társadalomnak".



Nem délutáni matinéfilm Lucas bemutatkozása, és még a műfaj amúgy sem könnyed darabjai közül is kimagaslik végtelenül negatív szemléletével, minimalitásával (mind látványban, mind történetében), és talán sokaknak túlzónak is tűnhet. De aki kedveli a műfajt, az most megismerkedhet az egyik legszélsőségesebb darabjával, mely azóta rengeteg filmre volt és van hatással a műfajban.

verdeleth

2010. január 19., kedd

Brazil (1985)



Mivel most játsszák a mozikban Terry Gilliam új filmjét Doctor Parnassus és a képzelet birodalma címmel. A volt Monthy Python tag furcsa, szürrealista filmjeiről híresült el, és ez alól - a beszámolók alapján új filmje sem kivétel. Ugyanakkor az itt következő film tette a direktort kult-státuszba, nem véletlenül: talán az egyik (hanem a legjobb) az általam látott művei közül.


Az 1985-ös Brazil egy fiktív, (anti)utópikus világban játszódik. A modern gépekkel körbevett lakosság nagy része a kényelemtől boldogan éli életét, mindössze a rejtélyes terroristatámadások híre zavarja meg őket, de nyugtatásképpen a Központi Hivatal már közel látja a terroristák felkutatását.
Az említett hivatal látja el tulajdonképpen az állam szerepét, de egyúttal minden mást is. Ő felügyeli lakások javítását, az irtózatos mennyiségű papírmunkát, és az információszerzést is a gyanús, a hivatalnak nem tetsző emberekről. Őket aztán a hivatal félelmetes, maszkos kommandósai el is viszik otthonról, és általában nyomuk is vész örökre. Amelyik családtag mégis kíváncsi, mi lett szerettével, annak a bürokrácia végeláthatatlan akadályán kell átverekednie magát - általában sikertelenül.

Ebben a jól működő, olajozott rendszerben él
Sam Lowrey (Jonathan Pryce), a hivatali papírmunkák szolgája, akinek kényelmes életét felforgatja egy nem a hivatalnak dolgozó fűtésszerelő Tuttle ( Rober De Niro), aki illegális munkájával gyanúba keveri a kisembert. Sam egyik nap megpillantja álmaiban is megjelenő élete szerelmét, és az utána való kutatás újabb bajokba sodorja.


A film 140 perc alatt még rengeteg fordulat következik be. És ezek olyan szövevényes történetű filmet adnak, hogy egy percig sem lehet rajta unatkozni. Azonban érdekesebb filmben bemutatott világ: sokak szerint Orwell: 1984 című mesterművének pofátlan lenyúlása lenne a Brazil. Helytállónak tűnhet ez a meglátás, hiszen filmben és a könyvben is megjelenik a diktatórikus, a polgárokról mindent tudó vagy tudni akaró felsőbb rend, akik a gyanús személyeket kiiktatják, hatásos és kegyetlen módszerekkel. És az 1984-ben is megjelenik a szerelemért (vagy csak egy nőért) a rendszer ellenségé vált egyszerű ember, aki úgy hiszi, kibújhat a rendszer mindenhatósága alól.
Tény az is, hogy egyes jelenetek szinte tükörképei Orwell regényének egyes epizódjainak. Ugyanakkor a Brazil világa sokszor közelebb áll Kafka regényeihez. Sam Lowrey akár Josef K. (vagy más regényben csak "K.") hasonmása lehetne, a bürokrácia szolgája, aki a bajba keveredik, és a hivatal labirintusában keveredve közeledik végzetéhez.


Hogy mégsem tekintem Kafka és Orwell-lopásnak a Brazilt, az a film nem utópikus, sokkal inkább a modern fogyasztói világ kritikájaként értelmezhető részei miatt teszem. Ugyanis, bár jövőbeli, gép-uralta, diktatórikus világ nagyon idegennek tűnhet elsőre, mégis behelyettesíthető sok pontban a mai helyzetre is: ahol az idősödő nő pénzt és akár egészségüket, életüket sem kímélve próbálják ki a fiatalítás minden eszközét (legyen az szike vagy sav). Ahol a más-más nevű ételek kinézetre (és valószínűleg ízre is) ugyanolyanok. Ahol a terrorista robbantások mellett békésen vacsoráznak a gazdagok, mit sem érdekelve őket a mellettük égő testek látványa.
Sorolhatnám még de felesleges: ezek a szimbolikus kis epizódok talán nem olyan ismeretlenek a számunkra (még ha túlzásnak is tűnik persze), és talán közelebb vannak, mint a film korában.


Hogy mégsem egy végletekig pesszimista, lehangoló és durva világot tár elénk a Brazil, az Gilliam furcsa, groteszk és sokszor abszurd humorának és látásmódjának köszönhető, hiszen a film legdrámaibb, legbrutálisabb jeleneteibe is képes poént csempészni, és még ha nem is fogjuk majd a hasunkat fogni a nevetéstől, azért jó pár torz mosolyra fogja telni. A groteszk, vicces, drámai és pörgős akciójelenetek pedig csak váltják egymást, beleolvadva a Gilliamra jellemző fantázia és álomképekbe, a torz és szokatlan beállítások sűrűjébe, hogy a néző szinte csak kapkodja a fejét, levegővétel nélkül.
Ne számítson senki tehát könnyed filmre, és még aki a mester filmjeit szereti, talán neki is megfekszi majd a gyomrát elsőre, de érdemes megnézni, mert ez tényleg egy sokrétű, több nézést igénylő, nehéz de (szó szerint) fantasztikus alkotás.

verdeleth