Vannak olyan rendezők Hollywoodban, akik elsősorban a műfajiság területén alkotnak (nagyot), és különös érzékük van a giccs ízléses elrendezéséhez. Gondolok itt most elsősorban Buz Luhrmanra, aki ebben a legjobb. A nyálas, romantikus ömlengésből, az érzelmek bárdolatlan felszínre töréséből, műalkotást készít. Peter Jackson is egy jó rendező, ő például nagyon ért a CGI trükkök filmbe illesztéséhez, meg a nagy, grandiózus, akciójelenetek komponálásához, úgy, hogy abból valami igényes és tartalmas szórakozás kerekedjen. Buz Luhrman az Ausztráliával megmutatta, hogy ő is tud látványos, kameraröptetéses filmet csinálni, viszont Peter Jackson a The Lovely Bones-zal bizonyította számomra, hogy ő még mindig nem ért az érzelmekhez.
Persze lehet, hogy a baj ott van, hogy túl nagy elvárásokkal ültem le a film elé, de ezeknek az elvárásoknak az indikátora nem is Jackson személye volt, hanem a film alapja, hogy egy gyerekgyilkosos, családi drámával van dolgunk. Úgy gondolom, hogy az ilyen fajsúlyos témák, - noha ismertek már számunkra számos más film kapcsán - mégis mindig magukban rejtik egy jó film ígéretét. A The Lovely Bones (Komfortos mennyország), – a film megtekintése után, egyik címet sem értem - is ilyen volt, de aztán egy jó nagy csalódás kerekedett belőle.
Susie Salmon egy végtelenül szimpatikus kislány, egy ugyanolyan napon, mint a többi, iskolába ment, hogy tanulói kötelességeinek tegyen eleget. Ugyanezen a napon elhívta őt randira Ray (a végzős szépfiú), aki szintén végtelenül szimpatikus. Minden tökéletes. Hazafelé menet Susie levágja az utat, és a suli melletti kukoricaföldön keresztül indul útnak, ahol is összefut a jóöreg Harvey szomszéddal, a zöld házból, aki megmutatja neki az új földalatti bunkerét, és ott megöli a kislányt. Na de ez nem meglepetés, mert Susie a narrációja során, már a második percben, megemlíti, hogy őt bizony meggyilkolták. Ettől kezdve Susie, egy a világok közé szorult váróteremben várja, hogy visszamehessen vagy legalább tovább.
A film, azt hiszem egy szörnyű családi tragédiáról akar szólni, arról, hogy a szülők, mennyire különböző módokon reagálják le azt. Az anya elhagyja a családját, és az isten háta mögött szedi az almát, az apa nem képes belenyugodni, és egy megszállott zombiként keresi a lánya gyilkosát, a húg csendben gyászol, míg a nagymama kábé le sem szarja, számára elfogadott dolog az elmúlás. De valahogy ez nem jön össze, inkább tobzódik a rendező a számítógépes technika fejlődésének a gyümölcseiben. Minden második percben valamilyen kapcsolatot hoz létre a két világ között, különböző képösszemosásokkal. Ezek tény, hogy szépek és látványosak, sőt még a zene is jó, de semmiről sem szólnak, elhúzzák a filmet és még nyálasak is. Mindeközben valahogy az emberek kimaradnak, pedig, pont az lenne a lényeg. A családtagok egymáshoz fűződő (megváltozott) kapcsolata és az, hogy milyen hatással van rá a legidősebb (ergo a legrégebb óta velük élő) gyermek elvesztése. Ebből nem sokat kapunk, csak fellángolásai vannak a filmnek, néhány jó jelenet, de a többi csak kapkodás és időhúzás. A majdnem kétórás játékidő, simán lerövidíthető lenne 30-40 perccel, bár tény, hogy akkor talán a film cselekményvezetése is feszesebb, pörgősebb és izgalmasabb lett volna. Így viszont marad a felületesség és az újra és újra előkerülő hosszú, unalmas percek
Pozitívum a színészi játék. Mark Wahlberg az apa szerepében ismét az érzékenyebb oldalát mutathatja, csak éppen nem jut neki elég tér. Rachel Weisz, mint anya, most is csodálatos, kár, hogy a film felénél elküldik almát szedni. Susan Sarandon, nos ő meg ott van, csak nem tudni minek. Rajta kívül is van egy pár funkciótlan karakter, akik szintén csak a játékidő kitöltéséhez kellenek. A gyilkos és az áldozat (Stanley Tucci és Saoirse Ronan) azonban mindketten lenyűgözők. Nekik van is lehetőségük a játékra, szerencsére éltek is vele.
Sajnos azonban ez is kevés, ahhoz, hogy elvigyék a hátukon a filmet, ami szerintem a nagy lehetőségek és a kihagyott ziccerek filmje lett. Több érzékenység és kevesebb érzelmesség kellett volna ide. Azért nem nézhetetlen a film, egynek elmegy. Sőt, akik szeretik a végletekig kihegyezett, könnycsorgatóan szentimentális alkotásokat, - vagyis szeretnek sírni – azoknak ez a film kötelező. Akik, meg inkább a kifinomult, igazi drámát pártolják, azoknak még mindig a Gone Baby Gone-t (Hideg nyomon) ajánlom. Én meg is nézem.
U.I.: amilyen jó a trailere, olyan szar a plakátja
Azért az első részével nem értek egyet Jackson az (általam is bemutatott) Mennyei teremtményekkel bebizonyította, hogy képes érzelmekkel és drámával teli csodálatos (és giccsmentes) filmet is készíteni, nem csak látványmozikat. Úgy gondoltam, ez a filmje majd visszatérés lesz ehhez a vonalhoz, de egyre több kritika bizonytalanít el ebben :( Egyébként grat, nagyon jó írás
VálaszTörlésegyébként egy fokkal jobb plakát a filmről:
VálaszTörléshttp://m.blog.hu/al/alfaomega/image/Lovely%20Bones/Lovely_Bones_poster_int.jpg
Ja ezt a plakátot én is láttam, de csak egy volt és nem lehetett letölteni. Mindenesetre ez a hivatalos plakát nagyon unalmas.
VálaszTörlésEgyszer régen én is láttam a Mennyei teremtményeket, de nem fogott meg, majd megnézem újra, hát ha...
VálaszTörlésmegnéztem a Hideg nyomon-t Kösz hogy ajánlottad mert az utóbbi idők legzseniálisabb amerikai filmje volt nekem
VálaszTörlés