A következő címkéjű bejegyzések mutatása: román. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: román. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 5., péntek

Varga Katalin balladája (Katalin Varga - 2009)


A román-magyar koprodukcióban készülő Varga Katalin balladája (Tarkovszkij-hatású) metafizikus, természetközeli női bosszúfilmként harangozták be, és a Székelyföldön forgatott produkcióhoz nagy reményeket fűztek.
Egy ilyen címmel biztosan egy Arany János ballada jutna mindenkinek az eszébe, és ha még elolvassa a szinopszist, akár párhuzamot is vonhatna Ágnes asszonnyal is. Ugyanakkor a 21. századi Erdélyben a női lélek már máshogyan működik.
Varga Katalin egy erdélyi faluban él férjével és tíz éves fiával. Egy nap a férjnek elmondja valaki, hogy Orbán nem is az ő fia. A nő hiába magyarázza el, hogy 10 évvel ezelőtt megerőszakolták, a férj kipenderíti őket. A nő fiával elindul, hogy bosszút álljon egykori erőszaktevőin, és még csak nem is sejti, hogy milyen változásokat fog előidézni.



Az hosszú út során képet kaphatunk a mai Erdély állapotáról, ahol a lovaskocsi és a mobiltelefon egymás mellett létezik, és a falvakon át vezető göröngyös utakon halad egy nő és gyermeke végzete felé. Eközben gyönyörű képeket láthatunk a Kárpátokról, a végtelen erdőkről és mezőkről, állatokról, a lejtőn békésen sétáló birkákról és pásztorokról.
Egy idő után azonban már teljesen öncélúvá és üressé válik a sok táj mutogatása, felesleges minden jelenet közé bevágni egy ilyet. Mintha a történet nem lenne erős, amiről lehetne eleget mesélni. Pedig lenne mit. Azonban a lassú tempót csak ritkán szakítják meg fordulatok, legalábbis a film végéig. Mikor egy faluban megtalálja egyik erőszaktevőjét, és beteljesíti bosszúját, az valahogy mégsem működik úgy, mint kellene. Egyszerűen nem hat a nézőre, és sem a nővel sem a már megtért férfival nem tudunk azonosulni.


És valahol itt kezdődik a film legnagyobb baja: egy bosszúfilm lényege, hogy együtt érezzünk azzal, aki megtorolja sérelmeit, itt viszont a nő játéka valahol az idegesítő és a tenyérbemászó között helyezkedik el. Nem egy megtört de vérszomjas nőt látunk, inkább egy beképzelt és gonosz hárpiát. Nem tudom, hogy ez lett volna a cél, de kétlem. Aztán a film végére egy olyan csavar következik, ami szinte minden ilyen film sablonja: a bosszúkedv elhalványul, és a lelkiismeret felszínre törik, mikor kiderül, hogy az üldözött gonosz már csak egy ártatlan, jó útra tért férfi. Bár kiszámítható, mégis ez a rész és a film legvége a legerősebb, ahol az érzelmek végre egy kicsit kitörnek a hallgatag erdélyiekből, de azért a katarzis itt is elmarad.


A film sokak által dicsért balladai formája válik szerintem a legnagyobb hibájává: a motivációk hiánya, az érezelmek elrejtése, az anya-gyerek, férfi-nő kapcsolat bemutatásának nullára redukálása vezet oda, hogy a film elfolyik mellettünk, és hiába próbálja fenntartani a figyelmet ékes erdélyi tájszólással, gyönyörű tájképekkel, apró kis falvak bemutatásával, alig képes érzelmet kiváltani a nézőkből, hozzákötni minket a szereplőkhöz, és így a film csak egy érdekes téma kevésbé jól sikerült megvalósítása. Ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni, de úgy érzem, mint sok magyar film esetében: annyira egyedi és művészi akart lenni, hogy a saját csapdájába esett. A kevesebb (és az egyszerűbb) néha több

verdeleth

2009. november 1., vasárnap

Forradalmárok (Volt-e vagy sem? - 2006)



Nem sok román filmhez volt eddig szerencsém, amihez igen, azok elég komoly témákat boncolgattak (abortusz, rendszerváltás, mészárlás, embertelen bürokrácia), és szinte mindegyiknek köze volt Ceauşescu időszakához, vagy a vezető halálának és a kommunista rezsim bukásának következményeihez.
Mikor szembetalálkoztam a Forradalmárokkal (másik, az eredetihez hívebb cím: Volt-e vagy sem?), rájöttem, hogy ők sem veszik olyan komolyan a történelmet, legalábbis képesek az 1989-es ottani rendszerváltáshoz is a vígjáték és a szatíra eszközeivel közelíteni.
A film 2005 környékén játszódik, a forradalom 16. évfordulóján, Karácsony előtt két nappal egy román városban. Az első felében megismerjük a film két főszereplőjét: a középkorú, de magas fokon alkoholista, és az adósságokban úszkáló tanárt, akinek fizetése csak arra elég, hogy rendezze tartozásait kollégái és barátai felé. A kocsmában hitelre ivó férfi kedvenc szórakozása, hogy városban élő kínai árust részegen sértegeti, majd józanon bocsánatot kér tőle, és pénzért könyörög.
A film másik, talán kevésbé fontos alakja egy idős nyugdíjas, aki nem sokat ért a mai korból, de mentségére szól, hogy nem is nagyon érdekli: él kisszerű, nyugodt világában.
Őket zökkenti ki mindennapjaikból egy helyi kis TV beképzelt és nagyra törő műsorvezetője, megkérve a két 1989-et megélő férfi, meséljék el, mi történet a forradalom éjszakáján, melyikük mit tett hozzá a rendszer bukásához. De a fő kérdés: Volt-e vagy sem forradalom városukban?


A film kb. 30 perces bevezetője után szemtanúi lehetünk a forgatás nehézségeinek, az idős férfi élő adáshoz nem méltó viselkedésének, de legfőképp a kínos keresztkérdéseknek: a betelefonáló szemtanúk kétségbe veszik a tanár forradalmi szerepét, kínos helyzetbe hozva őt, és persze az egész műsort. A film innentől már nemcsak nevetést, de a szánalom érzését is kiváltja a nézőben, hiszen nemcsak maga a férfi válik nevetségessé, de maga a városban zajló egész 1989-es történelmi esemény, és a film végére már nem maradt kétség: volt-e vagy sem forradalom?



verdeleth