A következő címkéjű bejegyzések mutatása: adaptáció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: adaptáció. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 14., vasárnap

Dorian Gray (2009)




















Gondolom már mindenki hallott a Dorian Gray arcképe című regényről. A szerző Oscar Wilde, aki sokszínű íróként nemcsak gyönyörű és szívszorító meséket (A boldog herceg), és rémregény-paródiákat (A cantervillei kísértet) írt, de filozofikus, ugyanakkor sötét és - a mai embernek már kevésbé - borzongató cselekményű regényt. Aki nem ismerné a történetet: Egy fiatal férfi, Dorian Gray szépsége megihleti Basilt, a festőt, és képet készít róla. Dorian szinte beleszeret a képbe és saját szépségébe, és azt kívánja: bárcsak a kép öregedne és csúnyulna, és ő örökre gyönyörű fiatal férfi maradjon. Teljesül is kívánsága, és (egy idősebb barát, Lord Henry Wotton biztatására) beleveti magát a dekadens ifjak életébe, de titkának nagy ára van: elveszti szerelmét, gyilkosságba keveredik. A festmény (azaz tulajdon lelkének képe) pedig egyre szörnyűbb változásokon megy keresztül, és Dorianben lassan felébred a lelkiismeret, de ő is érzi, hogy már túl késő.


Egy híres, klasszikus (1890-ben íródott) regény megfilmesítésénél persze mindig előjön a kettő összehasonlítása. Aki utálja, ha változtatnak a cselekményen, az nem fog ujjongani a 2009-es Dorian Grayen sem: rengeteg rész kimaradt, de ez próbálták pótolni izgalmasnak tűnő mellékszálakkal, igaz kevés sikerrel. Szereplők tűntek el a regényhez képest, és tűntek fel újak, ami azért egy idő után valóban megpróbálja Wilde könyvének tisztelőit.
De mondhatnánk, ha a regény lényege, mély, többrétű mondanivalója, fontos kérdésfeltevései megmaradtak, akkor nem számít a cselekmény. Csakhogy itt kezdődik a film legnagyobb baja: egyszerűen nem érezni Wilde igazán szépirodalmi, kifinomult ugyanakkor néha groteszk humorú stílusát, a regény filozófiai jellegű kérdéseit és válaszait az emberről, az életről, a fiatalságról és az elmúlásról, a boldogság áráról. Ezeket joggal lehet számon kérni egy ilyen regény adaptációján. Ebben az értelemben sajnos ez nem több egy izgalmas popcorn mozinál.


Tovább tetézve az elégedetlenkedést, aki a trailer alapján egy izgalmas, 19. században játszódó pörgős rémtörténetet várt, sajnos annak is csalatkoznia kell. Bár sok mindent történik a film szűk két órájában, jó pár üresjáratot talál benne, főleg a különböző szex és orgiajelenetek, álarcosbálok, amik pár szép női mellen kívül nem sokat tesznek hozzá a filmhez. Sőt, inkább elvesz, ugyanis sok mellékszál, karakter nincs kellően kibontva, pedig az ő történetük belefért volna.
Bár a film képi világa többnyire szép munka, de a külső tereken nagyon jól látszik, hogy egy stúdióban épített máskor pedig számítógéppel odavarázsolt házak között járunk. ami nem lenne baj, ha jobban lenne megcsinálva, de ezek a részek amatőrizmusra vallanak. A festmény változásai pedig sajnos a nevetséges szintet súrolják: mintha egy B kategóriás J-horror falból előtűnő szelleme lenne, és bizony inkább szánalmas mint ijesztő.


Érzésem szerint a film egy sokkal jobb rendezőt érdemelt vola meg. Oliver Parkertől a közepesnél jobb Othellót és a szóra sem érdemes St. Trinian's - Nem apácazárda című "remekművet" láttam, de filmográfiájából úgy tűnik, a horrorban és a vígjátékban mozog inkább jobban. Sajnos itt sem tudta eldönteni milyen műfajt válasszon: drámának gyenge lett (főleg az eredeti fényében), thrillernek és horrornak szintén. Nem élvezhetetlen mozi, de senki ne várjon nagy dolgokat tőle. Kár érte, mert egy ilyen alapanyagból és a jó színészekből (Colin Firth mint a rosszra bujtó Lord Henry Wotton és Doriant alakító Bern Barnes játéka kiváló) sokkal többet ki lehetett volna hozni.

imdb link
verdeleth

2009. december 8., kedd

A köd (The Mist - 2007)



Frank Darabont
neve hallatára legtöbben Stephen King adaptációira gondol. Nem véletlenül, hiszen a Halálsoron és A remény rabjai is ige előkelő helyen szerepelnek például az imdb ranglistáján (utóbbi az előkelő első helyet tudhatja magáénak).
Darabont 2007-ben sem tért el a megszokottól, bár az eddigiektől eltérően King egyik horrorregényét vitte filmvászonra.

A köd (mely nem tévesztendő össze Carpenter 1980-as klasszikusával és annak 2005-ös remakével) története talán nem sok újat mond (főleg, aki látott pár amerikai horrort a 70-es, 80-as évekből, látott netán olvasott King történeteket): egy amerikai kisváros egy hatalmas vihar után óriási pusztításra ébred. Kidőlt fák, megrongálódott kocsik, házak. A legtöbben a helyi szupermarketbe indulnak, mikor óriási köd száll a városra. Az a hír járja, hogy a közeli hegyek kutatóbázisán történtek miatt ez a köd mérgező. A legtöbben a boltban maradnak, míg segítség nem érkezik. Az egyik helyi lakó, Nick többedmagával szemtanúja lesz annak, hogy vérszomjas, idegen lények rejtőznek a ködben, de a legtöbben nem hisznek nekik. Tetézi a bajt, hogy egy vallási fanatikus nő profetikus beszédeivel egyre jobban hatása alá keríti az embereket, és a józan ész elveszni látszik mindenkiből.


A film nagyon megosztja a nézőközönséget, aminek a fő oka, hogy nem egyértelmű, mi is volt a történettel a készítők célja. Aki úgy értelmezi, mint egy egyszerű horrorfilmet, annak valóban csalódás lehet a film: az animált szörnyek szinte alig láthatóak, és ha mégis, nagyon messze van a technikailag tökéletes címkétől. A történet váza sem az igazi horrorfilmekre jellemző: túl sok párbeszéd, moralizálás, a játékidőhöz viszonyítva kevés akció, kevés vér, és az egész történet túl drámai. Ezenkívül a szörnyűségeket kiváltó okokról pár homályos információn kívül nem sokat tudunk meg.


Hogy A köd mégsem egy ötlet rossz kibontása, túl kell lépni a film műfaján. Nem véletlenül került bele a filmbe annyi (az átlagos horror-fanatikusnak unalmas) szituáció, drámai történés, a műfajtól idegen karakter. Sokak szerint a film (illetve már maga King írása is) egyfajta allegória a modern társadalomról, aki elveszti emberi mivoltát és civilizált tulajdonságait, ha olyannal kerül szembe, ami számára felfoghatatlan. Ilyenkor úrrá lesz az erőszak, a hitbe való vak és fanatikus kapaszkodás, a másik semmibe vétele és azon való átgázolása. Szinte mindegyik karakter megtestesíthet egy ilyen tulajdonságot, ezáltal a boltban összezárt emberek az egész emberiség képe is lehet. Ha így nézzük a filmet, talán megbocsátható az előzőekben leírt pár "hiba", hiszen Darabont célja nem egy rémisztő és tökéletes horrorfilm készítése volt, a műfaj csak inkább a mondanivalóhoz képest rendhagyó keret.


Én inkább a film utóbbi értelmezése mellett állnék ki, ezáltal el is nézem, hogy a film a horror műfajában nem túl kiemelkedő, de társadalmi és egyéni drámák bemutatásában mindenképp.

verdeleth