A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 25., péntek

Csoda a 34. utcában (1947)



Ha már Karácsony van, illendő ilyen témájú filmet is nézni. A tévék azonban nem halmoznak el az alkalomhoz illő jó filmekkel, idióta vígjátékok és hányingert keltő baromságokkal annál inkább. Érdemes régebbi filmek között keresni, mert azok már koruknál fogva is nagyobb élményt nyújthatnak. Mondjuk Az élet csodaszépen kívül nem sokat ismerek, de találtam egy ígéretesnek tűnőt. Az 1947-es Csoda a 34. utcában című filmről szinte csak jókat olvastam. Sajnos ezek nagy része nem vált valóra.

Karácsony idején járunk New Yorkban. Egy hatalmas bevásárlóközpont hatalmas ünnepi felvonulást rendez, de a Télapójuk leissza magát. Egy arra tévedő nagyszakállú öregúr boldogan elvállalja a feladatot, és olyannyira beválik, hogy leszerződteti állandó Mikulásnak. A kedves, közvetlen és őszinte úr hatalmas forgalmat hoz az üzletnek, de a dolgok rosszra fordulnak, hiszen sokan őrültnek tartják a férfit, amiért az az igazi Mikulásnak tartja magát. Egy ügyvéd barát segítségével kell bizonyítania igazát, és közben meg is kell győznie főnöknőjének kedves de semmilyen mesében (így a Mikulásban sem hívő) kislányát, hogy ő nem csak egy aranyos öregúr.


Nem ültem előítéletekkel a filmhez, tudom mit kell várni egy több mint ötven éves amerikai filmtől, főleg ha az karácsony témájú. A film korára való tekintettel elnéztem a mára már inkább kínosan erőltetettnek ható mint vicces jeleneteket, néhány idegesítő mellékszereplő Latabárra hajazó ripacs játékát, a korban megszokott borzalmasan életidegen "csókokat" és még sorolhatnám. Talán még megbocsátható a film hihetetlenül meseszerű, minden logikát nélkülöző (happy endet okozó) végkifejlete is. Mégiscsak egy szép mese ez.

De vannak olyan dolgok, amikre azért sem a műfaj sem a kor miatt nincs mentség. Időzavart éreztem nem egyszer, néha nem tudtam eldönteni, volt e már szenteste vagy még mindig csak arra készülnek. Ezenkívül úgy ugrálunk az időben, mintha egy könyvet olvasnánk, amiből kimaradt 10-20 oldal. Először arra gondoltam, biztos elaludtam, ezért maradtak ki dolgok. De nem. Egyszerűen még jelzésértékűen sincs átmenet fontos dolgok között. Például a film a Mikulás főnöknője (a már említett kislány szingli anyja) és az ügyvéd között kialakuló (és abszolút kiszámítható) szerelme: a film elején még csak flörtölgetnek, a film vége felé már úgy élnek és beszélnek egymással, mint egy házaspár. Hogy mi történt a kettő között? A rendezőnek úgy látszik, hogy nem volt fontos. Ha feszesebb lenne a film, talán még elnéznénk, de azért ez így bőven több mint zavaró.


Pozitívumként említhető a "Mikulás" játéka, az tényleg jó (bár az odaítélt Oscar szerintem túlzás).
A másik, hogy a film néha odamond az üzleti és anyagias világnak, aki hasznot akar húzni az ünnepből, illetve az elvtelen ügyvédeket és bírókat, akik csak saját érdekeiket tartják szem előtt. De ez egy hollywoodi szuperprodukciótól szerintem képmutatás, és úgy is van ábrázolva, hogy inkább vicces mint felháborító.


Azt már említettem, hogy egy aranyos mese ez. Sajnos ezenkívül semmi több. Jó filmnek biztos nem mondanám, mondanivalója (a szokásos "higgyünk a szeretetben és csodában" kívül) szinte semmi, sablonos, kiszámítható, és néha kissé idegesítő. Érdekes, hogy az egy évvel korábbi klasszikus Az élet csodaszép úgy tudott egy szép karácsonyi történetet elmondani, hogy egy nagyon okos sztorival támogatta meg, ami nem nélkülözött realista és mélyen emberi elemeket. Ebben a filmben az ünnepi téma megvan, minden más hiányzik belőle.

(A filmből állítólag egy valagra való remake készült. Úgy hírlik, azok sokkal rosszabbak ennél. Ezek után azokra végképp nem vagyok kíváncsi).

verdeleth

2009. december 23., szerda

Black Christmas (1974)


Karácsonyra való tekintettel egy "ünnepi" filmet mutatnék most be.

Bob Clark 1974-es klasszikusa, a Black Christmas.
A kedves kis történet egy egyetemi városba játszódik, egy lányszálláson (egy nagy házban). A lányok egy része már hazament a karácsonyi szünetre, van aki még most készülődik. Az iszákos házinéni és a pár ottmaradt lán békés napjait azonban megzavarja egy őrült telefonos zaklató, Billy, aki obszcén szavakkal, üvöltözéssel, hörgéssel ilyesztgeti a vonal túlsó végén lévőket. Mindezt tetézi, hogy az egyik lány szőrén-szálán eltűnt, és gyanakodni kezdenek, hogy Billy nemcsak őrült, de gyilkos is lehet.


Ahogy egy horrorfilmtől várható, a maradék lányok is szép sorban hullanak majd, és persze lesz olyan is, aki felveszi a harcot a gonosszal. Eddig nincs túl sok új dolog ebben a filmben. Ugyanakkor a film fő hangsúlyai nem a véres gyilkosságokon vannak, hanem a lassú de idegtépő feszültségre, melyet kihangsúlyoz, hogy a szubjektív kameraállásokkal a néző a gyilkos szemszögébe helyezkedik, így annak arcát sohasem láthatjuk, de együtt haladunk vele a sötét padláson, nézünk be az áldozatok szobájába, hajolunk az alvó lányok fölé, miközben tudjuk, hogy az már nem fog sokáig élni.


Maguk a telefonhívások is hátborzongatóak, ahogy egy megbomlott elmére valló hangorkán kitör Billyből, egyszerre utánozva férfi, nő, gyerek hangját, sikítva, suttogva, hörögve. Vetekszik Az ördögűzőben hallható ilyen megoldásokkal, a hangulatos beállításokkal és többször a giallo műfajára jellemző művészi gyilkosság-jelenetekkel egy teljesen más horrorfilm készült, mint addig.


Természetesen maga a sztori kissé megkopott mára, sokszor kiszámítható és logikai hibáktól sem mentes (főleg a végén), de egyrészt a műfajtól nem idegen, és egy ilyen régi filmnél talán el is nézhető.

A film 1974-es, tehát 4 évvel előzi meg a slasher alapvetésének tartott Carpenter-féle Halloweent, és bizony már ebben a filmben is minden megvan, ami ehhez a horrorirányzathoz kell: szűk körben való gyilkolás, őrült gyilkosok, akiket alig látunk és szinte semmit sem tudunk róluk róluk, jeles napok vérbe fojtása (csak néhány slasher cím: Halloween, Happy Bithday to Me, Mother's day, Véres Valentin, Péntek 13.), fiatal lányok halála, filmvégi csavar, és a gyilkos túlélése. Aki tehát kedveli a műfajt, és kíváncsi a Halloweenél korábbi (és annál szerintem sokkal jobb) slasherre, ismerkedjen meg Bob Clark remekművével. Ha elegünk van a bejgliből, a csillagszóróból és a karácsonyi dalokból, itt levezethetjük az ünnepi feszültségeket.

verdeleth