Az amerikai filmgyártás egyelőre nem tud mit kezdeni Amerika jelenlegi háborúival. Egészen pontosan az irakival. Kevés alkotó van, aki megpróbál valamilyen módon állást foglalni, és ezek az állásfoglalások sem egyértelműek, valamint nem koncentrálódnak a háborúsfilm zsánerére. James C. Strouse filmje is ilyen. Tulajdonképpen egy reflekszió az iraki háborúra, egy melodráma köntösébe bújtatva. Az eddig készült filmek nem álltak egyértelműen vagy az egyik (háborúpárti) vagy a másik (háborúellenes) oldalra, hanem inkább csak egy szűkebb részletét ragadták ki annak, és mondjuk a katonák lelki világára helyezték a hangsúlyt.
A Grace is gone sem áll markánsan sehová, de ennek ellenére egy háborúellenes film, viszont nem a vietnámi, kirohanós fajtából, hanem abból, ami hihetetlenül visszafogott, kiegyensúlyozott és mégis hatásosabb, mint a többi hasonló céllal készült film. Ez az alkotás a háború áldozatairól szól, de nem a halottakról, az ártatlan, civil, iraki lakosságról, vagy a lelkileg és testileg megcsonkított veteránokról, hanem azokról a kisgyerekekről, férjekről és feleségekről, akiknek félszülővel kell a továbbiakban beérniük. A film abban is eltér a megszokott képtől, - amely mindannyiunk fejében kialakult - hogy nem az apu a hős, hanem az anyu ment a háborúba, és esett el ott. Ez már csak azért is problémás, mert a gyereknek az anyja mellett a helye, és ezt az örök igazságot főhősünk is megérti és féli.
A történet ott kezdődik, hogy egy szürke hétköznapon, miután az apa Stanley Phillips (John Cusack) elküldte lányait a suliba, és éppen indulna a munkába, kopogtatnak az ajtón. Két katona az, akik közlik, hogy a felesége, Grace elesett. Stanley nem tud mit kezdeni az információval. Sokkolja a hír, és úgy dönt, hogy megpróbál egy kis időt nyerni magának, mielőtt eljön az a halogathatatlan pillanat, hogy a lányaival is közölnie kell azt. Így hát fogja az egy fővel megcsappant kiscsaládját, autóba vágja őket, és elindulnak az elvarázsolt kertbe (Disneyland, Orlando), hogy kicsit jól érezzék magukat…
Ebből a rövid előzetesből is látszik, hogy egy road movieval van dolgunk. (Mostanában kedveltebb, mint valaha.) Ami tulajdonképpen az apa sokkos állapotának a szükséges velejárója, térbeli kivetülése. Furcsán viselkedik, képtelen otthon ülni, megindul, mennie kell, menekülnie kell. Számomra a film legnagyobb erénye amellett, hogy visszafogott - és nem kapálózik hippi módjára, kifordult belek vagy halott iraki gyerekek képét az arcunkba vágva - az, hogy elképesztően természetes. Valóságos és hihető a színészek és a cselekményvezetés mindenegyes rezdülése. John Cusack és a kislányok (Shélan O’Keefe, Gracie Bednarczyk) játéka pedig lenyűgöző. Olyan természetes reakciók egész sorát látjuk, amikben talán szégyenkezve, de magunkra ismerünk. Ez az a motívum, ami miatt a film lebilincsel és elviszi a nézőt az együttérzéstől a háború értelmetlenségének a felismeréséig. Az apuka és a lányai között kibontakozó és egyre bensőségesebb kapcsolat fejlődése során, a néző maga is érzi, hogy innen bizony nagyon hiányzik valaki…és miért is? Ez az a kérdés, ami a film központi témája. Választ is ad rá. Többnyire könnyfakasztó módon, de sosem túl giccsesen. A határon egyensúlyoz, de egy-egy jó poénnal, vagy oda nem illő megnyilvánulással, vissza tud térni a helyes csapásra. Sikerül a filmnek ezt a családi tragédiát úgy bemutatnia, hogy tökéletesen ábrázolja a család tipikus, vidéki, konzervatív, középosztálybeli mivoltát úgy, hogy mégsem válik sztereotippá, és ezzel rámutat, hogy a modern, nyugati társadalmakban is vannak (nem katona) áldozatai, ezeknek az értelmetlen háborúknak. (Értelmetlenségük ebből fakad.)
A Grace nélkül az élet, egy kissé szentimentális, de végig földhözragadt, igazi emberekről szóló történet, amivel mindenki azonosulni tud, és amit megsirat. Mindeközben még aktuál politikai és társadalmi üzenetet is hordoz, amit képes úgy átadni, hogy nem válik didaktikussá. Ha valaki családi drámát akar nézni, akkor inkább ezt, mint sem a The Lovely Bones-t nézze. A különbség, hogy sokkal jobb, meg, hogy itt nem a kislány hal meg, hanem Grace ment el.
Bajcsináló
na látom csináltál címkét. Örülök A régebbiekhez nem csinálsz?
VálaszTörlésegyébként felkeltetted az érdeklődésem a film iránt, most töltöm Egyébként az új Filmvilág az iraki háborús filmekről szól bár lehet hogy olvastad
olvastam. és helyes nézd csak meg, mert jó film!
VálaszTörlés