Sötét víz (2002)

imdb

Aki már találkozott a szánalmas Fekete víz című amerikai filmmel, talán tudja, hogy az eredetije egy 2002-es japán film, és talán mondani sem kell, hogy e remake meg sem közelíti az eredeti színvonalát.
-->

A film rendezője Hideo Nakata, aki A kör című filmmel (és annak folytatásaival) lett híres, és ezzel együtt kialakult az ún. J-horror műfaja, és az ebben alkotók A körhöz hasonló sztorikkal és eszközökkel tucatszám gyártották a horrorfilmeket. Nakata talán próbált kibújni a skatulyákból, és érzésem szerint a Sötét víz c. filmje erre kísérlet.

A film több szinten is olvasható. Az első ilyen a Körhöz és a J-horrorhoz tartozó klisék sorozata: Adott egy anya és 6 éves lánya (Ikuko), akik új lakásba költöznek, ám a plafon beázik, és egyre nagyobb folt. Furcsa dolgok ezután is történnek: a kislány talál egy piros táskát, amit hiába dobnak ki, mindig visszakerül a tetőre, ahol volt. Furcsa lépések zaja a fenti laskásból (ahonnan a víz jön), pedig lakatlan.

A körhöz hasonlóan a sztori kulcsa itt is egy halott kislány szelleme, melyet először csak a lift kamerájában lát a gondnok, majd egyre többször az anya is. Furcsa véletlenek sorozatából (az óvodában az eltűnt kislányról készült rajz bemutatása igencsak szájbarágósan, plakát a kislányról) a nő rájön hogy a lány valószínűleg kísértet és a lakásuk felett élt régen. A kísértet egyre többször jelenik meg, anyának és lányának egyaránt, míg végül rávezeti a nőt, hogy annak idején a víztartályba fulladt. A nézőnek az egész sztori be van mutatva, de olyan, mintha az anya álmodná. Miután a csapból kifolyó vízzel együtt kifolyik a halott lány is, rátámad Ikukora, majd az anyára is, és egy furcsa csavarral ér véget a sztori.

A leírtakból kitűnik, hogy szinte minden megvan a filmben, ami a mai japán horrorfilmhez hozzátartozik: hosszú, fekete hajú szellemkislány, akinek soha nem látszik az arca. Ártatlan, egyszerű emberek rémisztgetése, igazságszolgáltatás céljából (felderítetlen haláleset kitudódása álá Kör). Hangos zenével való szívroham-közeli állapot előidézése a szellem felbukkanásakor.

Egy dologban különbözik csak a hasonszőrű filmektől: senki sem hal meg, egészen a végéig. A Kör, az Egy nem fogadott hívás, és a sok más filmben a szellem sok ember halálának sorozatával tudja elérni a célját, de a Sötét vízben a nyomok szinte véletlenszerűen bukkannak fel a nő előtt, máskor pedig a szellem megjelenési helyei és szétszórt tárgyai vezetnek rá az igazságra. Ettől eltekintve a film ezen olvasata semmi újjal nem szolgál minimum két japán horrorfilmet ismerő néző számára.

A film másik olvasata nemcsak hogy eltérő az elsőtől, de egyenesen egy más műfajba vezet minket: dráma, még pontosabban családi dráma. Az alaphelyzet: a nő elvált férjétől, és most folynak a tárgyalások, hogy kinél lenne jobb helye a kislánynak. A nő helyzetből indul, mert a lány még kicsi, és ilyenkor az anyának szokták ítélni. A nő próbál eleget tenni a bíróság elvárásának, próbál munkát szerezni, elhozni Ikukot az óvodából, intézni a lakás ügyeit (beázás). Mivel e mozzanatok a film nagy hányadában visszatérnek, még időben is többet foglalkozik vele a film, mint a szellem-vonallal, megkérdőjeleződik a film horror-műfajba skatulyázása.

A történet megmutat szinte minden nehézséget, amit egy elvált nő érez. Egyedüllét, bizonytalanság veszi körül. Tetézi ezt a tárgyalási hercehurca, volt férjével való konfliktusok, megfelelni akarás a bizottságnak, a gyerek felügyelete, munkakeresés. A kiindulópontból a nő egyre jobban eltávolodik, egyre képtelenebb felügyelni saját céljait: kislánya mindig sokáig vár, hogy elvigye az óvodából, egyre több agresszív és hisztérikus kitörést produkál a bírák előtt, ezzel is az apa malmára hajtva a vizet. Nem hiszi el senki a kísértetről szóló meséit, a beázó plafont sem javítja meg senki, hiába próbál beszélni mindenkivel. A nő nem a kísérettől retteg, hanem az élettől, a sorstól: hogy elvehetik tőle egyetlen lányát, és akkor végképp egyedül maradna labilis idegeivel. A nő maga is elvált szülők gyermeke, és pontosan tudja, milyen érzés kislányának, ha elkésik az óvodából, ha egyedül kell játszania, és ideges szülőjét néznie. Próbál harcolni ellene, mindent a gyermekért tesz, hogy neki más élete legyen, mint saját magának régen.

A Sötét víz e drámai vonala annyira életszerű, részletes, és az egyedülálló szülő mindennapi gondjai valószerűen bemutató, hogyha a horror/kísértet-vonalat elhagynánk belőle, akkor sem lehetne az embernek hiányérzete, legfeljebb ha nem drámát akarunk látni.

A film hangulata teljesen eltávolodik a horrorfilmekétől, és Nakata valószínűleg a drámai vonallal próbált újat behozni: érzésem szerint nem a megszokott kísértet-témát színezte lélektani és családi drámával, hanem fordítva: egy komoly mondanivalójú, érzékeny és mély témát vette körül a népszerű horror elemeivel, talán pont az eladhatóság kedvéért. De ezzel nem felhígította a filmet, hanem egy olyan egyveleget képezett, mely a két műfaj táborát is figyelemre ösztönzi.

verdeleth