2009. október 30., péntek

District 9


Amerikai – új-zélandi, 2009

Rendezte: Neill Blomkamp

Rasszizmus. Gettó. Intolerancia. Menekülttábor. Népirtás. Ma a világon ezeknél kevés égetőbb probléma létezik, annak ellenére, hogy ritkán hallani felénk ezekről. Kényelmetlen témák ezek, a tv előtt pöffeszkedő, némileg meghízott európai/amerikai polgárok számára.

Nem csoda, hogy az utóbbi időkben csak egy ilyen témájú, hollywoodi produkció került a mozikba, a Hotel Ruanda, de az is annyira didaktikus, annyira felületes, hogy nem is érdemes több szót pazarolni rá.

Persze van élet Amerikán túl is, ahogy erre Bajcsináló filmajánlói rámutatnak. Mindamellett muszáj szólnom az egészen kiemelkedő, izraeli Libanoni keringő-ről (animációs! dokumentumfilm, örök kedvenc) is, ami az ilyen témák iránt érzékeny nézők számára alapmű.

Szóval nincs egyedül a District 9 a témájával. De arról, hogy mindezt sci-fi-be ültessék, nem hiszem, hogy sok példa volt rá (Metropolis?). Aztán jött egy úriember, név szerint Peter Jackson, aki megdobott egy ismeretlen rendezőt pár millióval, hogy készítsen egy ilyen filmet. És milyen jól tette?!

Röviden a helyzet a következő: egy ismeretlen eredetű űrhajó érkezett bolygónkra, és vele együtt több millió, éhező idegen. Természetesen megkezdődött a hatalmas humanitárius (ez esetben milyen furcsán hangzik a szó) akció, aminek keretében létrehoztak egy menekülttábort számukra, ahol szigorú őrizett alatt élhettek a földönkívüliek. Természetesen egyre több és több összezördülésre került sor a földlakók és az idegenek között, aminek elsősorban az intolerancia, az arrogancia és a butaság szolgáltatott alapot.

A filmben szereplő ENSZ-hasonmás, UMA nevű szervezet, ezért megkapja a megbízást, hogy telepítsék ki a jövevényeket egy új táborba, ami 200 km-re fekszik a várostól. Eme elegáns, “amit nem látok, az nem is létezik”megoldás kivitelezése során persze egyre több és több visszás szituációba keveredik a némileg ügyefogyott “főhősünk”, akinek a történtek során teljesen megváltozik az élete.

Mindezek gyors, dokumentarista stílusban kerülnek tálalásra, de nem mehetünk el a drámai és akciójelenetek mellett szó nélkül. Az előbbiek jól adagolva jutnak el a nézőhöz, az utóbbiak pedig nagyon profin és látványosan. Nem is értem, hogy ilyen kicsi költségvetésből (30 millió dollár szemben Peter Jackson King Kong-jával, ami 207 millióból készült) hogyan lehetett ennyire élethűen létrehozni az idegeneket és az effekteket.

Bámulatos, hogy a valóságtól ennyire elütő film, milyen erősen tud reflektálni a valóságra. Az utóbbi idők legjobb sci-fi-jéről van szó, amit nem csak a műfaj szerelmeseinek lehet bátran ajánlani. Talán nem túlzás állítani, hogy egy klasszikussal van dolgunk.

IMDb: http://www.imdb.com/title/tt1136608/

HaBzsolHáp

p.s.: Muszáj még egyszer kiemelnem a Libanoni keringőt is. Must see kategória.

8 megjegyzés:

  1. Érdekes az is, amit a Filmvilágban írnak a Discrictről: doku stílusból a film második felére átcsúszik a videojátékokra jellemző vizualitásba, és mindezt úgy oldja meg, hogy igazán észre sem vesszük a váltást. Ritka combos kis sci-fi:)

    VálaszTörlés
  2. Pont erről írtam kritikát a workshopra. Kár, hogy nem szóltál, már van egy konyha kész ajánlóm. :)

    VálaszTörlés
  3. Nem a filmhez kapcsolódóan: ha a ruandai mészárlásról érdekel jó film: Április Ruandában Sokkal jobb, mint a Hotel

    VálaszTörlés
  4. Este megnéztem a Libanoni keringőt. A végét nem tudom hova tenni...

    VálaszTörlés
  5. ugyambugyam: Hogy tetszett a keringő? Nekem most úgy rémlik, hogy eredeti felvételek vannak a végén, nem? Erre gondolsz?
    Bajcsináló: Hmm, lehet kellene egy fórum vagy valami, ahova fel lehetne tenni, hogy ki min dolgozik. Mert én is már készültem feltenni a Tropa de elite írásomat. Jól érzem, hogy kedveljük a szociális problémákat megpendítő filmeket?
    verdeleth: Nincs meg a film? Vagy valakinek?

    VálaszTörlés
  6. Habzsol, melyik film kellene?
    Egyébként egy fórum jó ötlet
    A District 9-ről: tényleg nagyon jó a téma, az alapszituációs és a stílusa is nagyon ötletes, de a vége már nem tetszett annyira Mondjuk az utolsó 20-30 perc Ott már nagyon elment akciófilmbe, nem is maradt meg nagyon a doku-stílus, és szerintem ez nem tett jót a filmnek Mondjuk ez ízlés dolga, de nekem emiatt nem 10 pontos

    VálaszTörlés
  7. Nekem se 10/10, hanem 9/10, csak lemaradtak a csillagok.
    Én is gondolkoztam ezen, hogy mi lett volna jobb: maradni végig az elkezdett doku-stílusnál vagy szétakciózni a végét.
    De végül is miért ne lehetne stílust váltani egy filmben? Nekem nagyon úgy jött le, hogy tudatos a narratív előzménymesélés és az akcióval teli cselekmény felsoztása. És tényleg egyéni preferencia dönt.
    Stílusváltásra most az Alkonyattól pirkadatig jutott eszembe. :D
    Az Április Ruandában érdekelne.
    fórumot meg nem tudom, hogy lehet feltenni. Vagy lehet kéne egy bejegyzés, amihez mindenki megjegyzésként felírná magát, hogy min dolgozik.

    VálaszTörlés
  8. Habzsol, nagyon tetszett, vagyis inkább sokkolt, csak az élőszereplős felvételek okát nem látom be, engem kizökkentett...hmmm, lehet ez volt a cél:)

    VálaszTörlés