2009. október 31., szombat

Crying Fist (Jumeogi unda - 2005)


Az utóbbi évek koreai filmtermésére mennyiségileg nem lehetett panasz, minőségileg már inkább. A legtöbb drámai műfaj átment szentimentális romantikázásba, sok műfajba beférkőzött az infantilis humor túlzott használata, és bár ez utóbbi néhány filmnek jót tett (A gazdatest), alapvetően túlzásban vitték a heterogén filmkészítést. Ezért is hatott rám üdítően a 2005-ben készült Crying Fist. Több helyen olvasható a film műfajára a sportfilm meghatározás. Ez (a magyar filmben kevéssé ismert, de a távol-keleti filmművészetben igen népszerű műfaj) azonban nem igazán helytálló a filmre nézve, bár kétségtelen, hogy az ökölvívás fontos szerepet játszik benne.

A történet egyszerre két szálon fut: egy 40-es éveiben járó amatőr bokszoló (Min-sik Choi – Oldboy), aki annak idején ezüstérmes lett az Ázsiai Játékokon, de most nincs miből eltartania a családját, és gengsztereknek is tartozik pénzzel. Elkeseredettségében kiáll az utcára, és pénzért bokszol, de ő nem üt vissza senkinek, csak védekezik. Számomra egyébként ezek a részek a film csúcspontjai: látjuk, ahogy véresre vereti az arcát, megalázzák, miközben ő annak idején ezüstérmes bokszoló volt. A szánalom érzete azonban csak a nézőben alakul ki a férfi iránt, mindenki más megalázza, kineveti, mert egész életének büszkesége abban az egy éremben rejtőzik.
A másik egy fiatal férfi, aki egy rablás során gyilkosságba keveredik, és bár apja halála után kiengedik a börtönből (ahol a boksz volt az egyetlen módszer, melyben kiadhatta féktelen dühét), nem tudja beteg nagymamája kórházi költségeit fizetni. A két férfi elindul egy bokszgálán, és a döntőben kettejük összecsapását láthatjuk.

Ha tényleg csak ennyiről szólna a film, el is intézhetnénk egy amerikai bokszolós film utánzatának címkéjével, de a film felépítése ezt megakadályozza: a két férfi párhuzamosan futó története, a pénztelenséggel, a számukra élhetetlen világgal való drámai küzdelem végül a néző számára két szimpatikus hőst teremt, és a végső összecsapásukkor az alapvető jó-gonosz felállás a hagyományos nézői hozzáállástól eltérő reakciót vált ki. Ebből kifolyólag a film nem is erre a mérkőzésre és annak kimenetelére épít, sokkal inkább a két férfi, két élettörténet drámai bemutatását tűzi ki célul.
A film technikai megoldásiban nem újító, ugyanakkor az ökölvívás filmes bemutatásában teljesen eltér a megszokott (főleg az amerikai Rocky-féle realitást nélkülöző) formától. Szinte reális időben követhetjük végig a meneteket, és nemcsak a hatalmas pofonokat, hanem minden mozdulatot. Szinte érezzük a két férfiról lehulló verejtéket, ahogy egyre elkeseredettebben küzdenek egymás ellen. Ezzel nem unalmassá válik a meccs ábrázolása, hanem a lehető legéletszerűbbé. Ehhez járul az Oldboy főszereplőjének az említett filmhez hasonlóan drámai, de kevésbé túlzó játéka, és a fiatalabb férfit játszó, számomra eddig ismeretlen Ryu Seung-beom kiemelkedő alakítása.

A Crying Fist tehát egy szentimentalitást és felesleges drámaiságot nélkülöző életszagú film, melyben minden benne van, amiért szerethetjük a koreai drámákat.
A film rendezője ( Ryoo Seung-wan) nem sok ismert filmet készített, de a Crying Fisttel valószínűleg beírja a nevét a figyelemre méltó koreai rendezők sorába.
verdeleth

6 megjegyzés: