Egy gyilkosság anatómiájaamerikai, 1959
rendezte: Otto Preminger
A mai, JAG-en, CSI-en (és ennek végtelen változatán) felnőtt generáció minden valószínűség szerint otthonosan mozog a nyomozási és bírósági technikák terén, melyek segítségével az amerikai igazságszolgáltatás tévedhetetlenül rántja le a leplet a legagyafúrtabb bűncselekményekről, ítéli el az ártatlannak tűnő gazembereket és menti fel a gazembernek tűnő ártatlanokat.
Csakhogy a valóság sok esetben egyáltalán nem ilyen egyszerű, sőt az is lehetséges, hogy több igazság létezik egy eset kapcsán. Ezt jól példázza két, mára már igazi klasszikusnak számító film, a Tizenkét dühös ember és az Egy gyilkosság anatómiája. Az előbbi egy igazi kamaradarab, amely egy (egyértelműnek tűnő) bűneset során felmerült kétségek miatt kirobbanó vitában ábrázolja az esküdtszék munkáját. Az utóbbi esetében a bíróság másik oldalának munkáját követhetjük nyomon, amint az ügyész és az ügyvéd harcol az igazáért (és nem feltétlenül az igazságért).
James Stewart egy kiégett, magányos, a társadalom perifériájára szorított ügyvédet alakít, aki valaha szebb napokat is megélve, korábban államügyészi hivatalt töltött be. Ma pedig piti ügyek mellett leginkább horgászással tölti idejét, alkoholista barátja és kifizetetlen titkárnője társaságában. Egyik este azonban felhívja egy titokzatos női hang azzal a kéréssel, hogy vállalja el az emberöléssel gyanúsított férjének védelmét. A lehetetlent nem ismerő ügyvéd persze minden vészjósló jel ellenére elvállalja az esetet, ezzel nyújtva tartalmas szórakozást a nézőknek.
Mindenképp érdemes megemlíteni, hogyan él tovább a film noir ebben a filmben. Bogart magányos, konok, nyers nyomozófigurája átalakult Stewart magányos, konok, kifinomult ügyvédkarakterévé. Mindketten egy titokzatos nő hatására vállalnak el egy bonyodalmas ügyet, fő különbség kettejük között csupán az, hogy míg Bogart az esze mellett nyers erővel oldja meg a bűntényeket, addig Stewart éles nyelvével és kifinomult beszédével. A megoldást a film noir idejében a sötét, esőverte sikátorokban kellett keresnünk, az 50-es évek végén már a bíróság jól megvilágított termében.
A femme fatale karakterjegyek is felismerhetőek. Azonban míg a korábbi filmekben a nő negatív karaktere egyértelmű volt, Preminger az Egy gyilkosság anatómiája című filmjében teljességgel elbizonytalanítja a nézőt. Ez a bizonytalanság azonban nemcsak rá jellemző. Valójában az egész narratíva fő mozgatórugója, és ez adja a film állandó feszültségét. A néző az ügyvéddel együtt sosem bizonyosodhat meg véglegesen semmiről, az egész ügy állandóan más és más szerkezetté formálódik át. Az Egy gyilkosság anatómiája bemutatja, hogy mennyire kétértelmű lehet még a legegyszerűbbnek tűnő eset is, és alapjaiban kérdőjelezi meg a JAG-ben és CIS-ekben látott teljes bizonyosság létezését. Ennek és a zseniális színészi munkának köszönhetően (kiemelten James Stewart és George C. Scott) képes a film az egész 160 percen keresztül izgalmas maradni, ami már csak annak tükrében is bámulatra ejtő, hogy a fenti sorozatok 45 perces játékideje alatt is többször álomba szenderül a megfáradt néző. Kötelező darab.
9/10
Csak annyit, hogy az CSI és nem CIS. :)
VálaszTörlésjavítva :)
VálaszTörlés