2010. június 16., szerda

9

9

amerikai, 2009

rendezte: Shane Acker

IMDb


Számomra már az rossz ómen, amikor valakinek a nevével próbálnak eladni egy filmet. A 9 című animációs filmet sikerült Tim Burton-nel úgy beharangozni, hogy az én kezembe is úgy nyomták bele: „ez Burton új filmje!” Persze rövid imdb-s turkálás után kiderült, hogy nem minden arany, ami fénylik, ugyanis Burton csak producerkedett. Mégis, a képeket elnézve úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt a 9-nek.

Kár volt, mivel a film gyönyörű példája annak, amikor egy rendezőnek, egy forgatókönyvírónak nincs saját ötlete. Egészen hihetetlen, ahogy a történet innen-onnan összelopkodott elemekből lett összefércelve. Déjà vu, déjà vu hátán. Orson Welles Világok harca című víziója keveredik a Terminator posztapokaliptikus világképével, mindez némi Mátrix és Gyűrűk ura elemekkel megspékelve. Ráadásul nem csak arról van szó, hogy a narratíva nem eredeti. A vizuális megoldások, a tárgyak mind-mind valahogy olyan ismerősek.


A trailer zenéje némileg félrevezető. A 9 nem egy akciófilm, sokkal inkább egy sötét hangulatú kalandfilm

Ennek ellenére maga a látvány mindenképp pozitívumként értékelendő. A film diegetikus világa magával ragadó, a „rongybaba-karakterek” aranyosak és nagyon jól animáltak. Önmagában a kivitelezésnek ez a magas foka sok minden rosszat el tudna feledtetni a nézővel.

Azonban van még egy hatalmas probléma, amely a filmet végképp tönkreteszi: a cirka 70 perces játékidő. Ilyen rövid idő alatt, ennyi dolgot nem lehet kulturáltan filmre vinni. A 9 azért is szenvedi meg ennyire a tömörítettséget, mert az apokaliptikus témafelvetése ráadásul túlságosan sokrétű is. Több, nagy mélységű témába kap bele a film, de aztán azonnal ott is hagyja őket. Érdeklődve vártam, hogyan fogja a film kifejteni a felvetett vallás, az etika, a mesterséges intelligencia kérdését. De minduntalan csalódnom kellett. Egy ilyen világot ki kell fejteni, hagyni kell a nézőt megmerítkezni benne, hogy végül a film hatást gyakorolhasson rá. Enélkül a 9 amúgy is rendkívül egyszerű narratívája elveszíti mindennemű dramaturgiai ívét, és e végtelen laposság mellett a karakterek is üres figurák maradnak, mivel az ő karakterük kidolgozására sem maradt idő.

Mindennek köszönhetően elvész a filmből a feszültség, a dráma. A posztapokaliptikus világkép mélysége megszűnik létezni, és az egész film egy hatalmas vizuális orgiává redukálódik. Nem tudom, hogy mindez tudatos döntés eredménye, vagy csak elfogyott a pénz, és le kellett rövidíteni a filmet, de az biztos, hogy a 90 perces standard játékidő sokat segített volna a 9-en, ami ebben a formában csupán egy 70 perces gyönyörű techdemó, amire utólag, tessék-lássék módon ráaggattak egy történetet. Kár érte.

2/10

HaBzsol

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése