2010. február 14., vasárnap

Dorian Gray (2009)




















Gondolom már mindenki hallott a Dorian Gray arcképe című regényről. A szerző Oscar Wilde, aki sokszínű íróként nemcsak gyönyörű és szívszorító meséket (A boldog herceg), és rémregény-paródiákat (A cantervillei kísértet) írt, de filozofikus, ugyanakkor sötét és - a mai embernek már kevésbé - borzongató cselekményű regényt. Aki nem ismerné a történetet: Egy fiatal férfi, Dorian Gray szépsége megihleti Basilt, a festőt, és képet készít róla. Dorian szinte beleszeret a képbe és saját szépségébe, és azt kívánja: bárcsak a kép öregedne és csúnyulna, és ő örökre gyönyörű fiatal férfi maradjon. Teljesül is kívánsága, és (egy idősebb barát, Lord Henry Wotton biztatására) beleveti magát a dekadens ifjak életébe, de titkának nagy ára van: elveszti szerelmét, gyilkosságba keveredik. A festmény (azaz tulajdon lelkének képe) pedig egyre szörnyűbb változásokon megy keresztül, és Dorianben lassan felébred a lelkiismeret, de ő is érzi, hogy már túl késő.


Egy híres, klasszikus (1890-ben íródott) regény megfilmesítésénél persze mindig előjön a kettő összehasonlítása. Aki utálja, ha változtatnak a cselekményen, az nem fog ujjongani a 2009-es Dorian Grayen sem: rengeteg rész kimaradt, de ez próbálták pótolni izgalmasnak tűnő mellékszálakkal, igaz kevés sikerrel. Szereplők tűntek el a regényhez képest, és tűntek fel újak, ami azért egy idő után valóban megpróbálja Wilde könyvének tisztelőit.
De mondhatnánk, ha a regény lényege, mély, többrétű mondanivalója, fontos kérdésfeltevései megmaradtak, akkor nem számít a cselekmény. Csakhogy itt kezdődik a film legnagyobb baja: egyszerűen nem érezni Wilde igazán szépirodalmi, kifinomult ugyanakkor néha groteszk humorú stílusát, a regény filozófiai jellegű kérdéseit és válaszait az emberről, az életről, a fiatalságról és az elmúlásról, a boldogság áráról. Ezeket joggal lehet számon kérni egy ilyen regény adaptációján. Ebben az értelemben sajnos ez nem több egy izgalmas popcorn mozinál.


Tovább tetézve az elégedetlenkedést, aki a trailer alapján egy izgalmas, 19. században játszódó pörgős rémtörténetet várt, sajnos annak is csalatkoznia kell. Bár sok mindent történik a film szűk két órájában, jó pár üresjáratot talál benne, főleg a különböző szex és orgiajelenetek, álarcosbálok, amik pár szép női mellen kívül nem sokat tesznek hozzá a filmhez. Sőt, inkább elvesz, ugyanis sok mellékszál, karakter nincs kellően kibontva, pedig az ő történetük belefért volna.
Bár a film képi világa többnyire szép munka, de a külső tereken nagyon jól látszik, hogy egy stúdióban épített máskor pedig számítógéppel odavarázsolt házak között járunk. ami nem lenne baj, ha jobban lenne megcsinálva, de ezek a részek amatőrizmusra vallanak. A festmény változásai pedig sajnos a nevetséges szintet súrolják: mintha egy B kategóriás J-horror falból előtűnő szelleme lenne, és bizony inkább szánalmas mint ijesztő.


Érzésem szerint a film egy sokkal jobb rendezőt érdemelt vola meg. Oliver Parkertől a közepesnél jobb Othellót és a szóra sem érdemes St. Trinian's - Nem apácazárda című "remekművet" láttam, de filmográfiájából úgy tűnik, a horrorban és a vígjátékban mozog inkább jobban. Sajnos itt sem tudta eldönteni milyen műfajt válasszon: drámának gyenge lett (főleg az eredeti fényében), thrillernek és horrornak szintén. Nem élvezhetetlen mozi, de senki ne várjon nagy dolgokat tőle. Kár érte, mert egy ilyen alapanyagból és a jó színészekből (Colin Firth mint a rosszra bujtó Lord Henry Wotton és Doriant alakító Bern Barnes játéka kiváló) sokkal többet ki lehetett volna hozni.

imdb link
verdeleth

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése