Nos, most kivételesen a film illetve a cikk címének a magyarázkodásával kezdeném, mert eddig a magyar címet írtam előre aztán az eredetit zárójelbe, de jelen esetben annyira rossz lett a magyar cím, hogy azt inkább nem is reklámoznám. És itt kapcsolódik be a filmmel kapcsolatos egyik legfontosabb tény, az, hogy a forgatókönyvét Nick Hornby írta, aki szerintem benne van napjaink top 10 legjobb kortárs írója között. (Pop, csajok, satöbbi; Hosszú út lefelé; Egy fiúról) Gondolom ez utóbbi cím azoknak is szemet szúrt, akik nem olvastak még semmit Nick Hornbytól, mert, hogy ebből a könyvéből is készült film a „csodálatos” Hugh Grant főszereplésével. Természetesen a film, - ahogy az a Pop, csajok, satöbbi esetében is történt – csapnivaló lett, de a könyvek zseniálisak. No meg megihlették a magyar címadó emberkéket is, és így kapta magyar keresztségben az Egy lányról című, „fantasztikusan ötletes és a filmet teljesen lefedő címet.”
Nick Hornbyról nem mellesleg elég annyit tudni, hogy talán manapság ő a legszakavatottabb ismerője az angol középosztály életének, és ebből az alapanyagból olyan élettel és nagy adag humorral egybegyúrt, élvezetes és életszagú történeteket képes faragni, amik még akár filmen is megállják a helyüket. Bár tény, hogy elsősorban hangulatuk van. Ez történt most is, annyi különbséggel, hogy nem egy könyvéből készült adaptáció, hanem ő maga írt forgatókönyvet. Nekem pedig ennyi bőven elég ahhoz, hogy beüljek rá. (Bár Magyarországon még nem játszák.) Az eredmény pedig önmagáért beszél.
Az olasz nyelv kezdőknek dán rendezőnőjét nem akarom megsérteni, de azt hiszem, hogy itt most nem rajta van a hangsúly. A történet és a színészek nem mindennapi alakítása elviszi a filmet, de azért ne bagatellizáljuk el Lone Scherfing (Wilbur öngyilkos akar lenni) szerepét, hiszen maradéktalanul felnőtt ahhoz a feladathoz, amit az első osztályú alapanyag biztosított és sikerült jól megcsinálnia egy olyan filmet, amit csak elrontani lehetett volna, valószínűleg nem is olyan nehezen.
Jenny (Carey Mulligan), egy meglehetősen konzervatív, angol, felső-középosztálybéli család sarja, tanulással teli mindennapjait nyüvi egy elit leánygimnázium padsorai között. Oxfordba készül, hogy beteljesítse szülei és tanárai vágyát, miszerint egy erős, diplomás nővé váljon, hogy aztán ő is a következő generációk tanáraként szuperáljon hátralévő hosszú és unalmas életében. Persze mindeközben szeretné megtalálni a szerelmet is, de ez nem is olyan könnyű feladat egy olyan apa (Alfred Molina) mellett, aki csak a külsőségekre hajt és lánya boldogságában is a társadalmi felemelkedéshez vezető utat látja. De aztán egy esős napon a Jennyhez talán kissé idős David (Peter Sarsgaard) személyében váratlanul összefut élete párjával, aki még az apjának is megfelel. Egy darabig minden jól is alakul, Jenny mindent megkap, amire vágyott és az osztályelsőből váratlanul iskolakerülő lesz, aki végül oxford-i terveit is feladja szerelmének hamis biztonságában. Idővel azonban kiderül David néhány titka, amik alapjaiban rengetik meg Jenny eddigi életét…
Nem kell megijedni, nem valami ócska thrillerről van szó, hanem egy érett, minden részletében kidolgozott és igazi angol zamattal rendelkező társadalmi drámáról, amit még némi szerelmi szállal és Nick Hornby féle humorral is megfűszereztek. Szóval csupa jó dolog tárul itt elénk, ami az év (2009) egyik legjobb filmjét eredményezi. A színészekről nem is érdemes sokat fecsegni, mert egyszerűen mindenki tökéletes. Peter Sarsgaardról (Garden State, A hazugsággyáros) vagy Alfred Molinaról (Csokoládé, Frida) eddig is tudtuk, hogy mindig jók, így hát a meglepetést Carey Mulligan okozza, aki hatalmas tehetség, fantasztikus alakítást nyújt, és szerintem ő lesz Anglia új üdvöskéje.
Szóval itt egy nagyon jó filmmel van dolgunk, így nincs más hátra, mint előre. Gyerünk megnézni!
Bajcsináló
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése