2010. október 1., péntek

Napoleon Dynamite

Néhány évvel ezelőtt nagy sláger volt - és díjhalmozó az MTV Movie Awardson - Jared Hess gimis-lúzeres filmje a Napoleon Dynamite. Mondjuk ez nem akkora meglepetés annak fényében, hogy az MTV egyben a gyártó is, ez pedig egy igényes filmekre ácsingózó mozifogyasztónak nem feltétlenül jó hír. Ennek ellenére nincs is olyan nagy baj, mint ahogy azt az előjelek sejteni engedik. Jared Hess valahogy megpróbálta kielégíteni egy átlag MTV néző igényeit, mindeközben filmet is készítve. A viszonylagos siker talán annak köszönhető, hogy a szokásos karaktereket és történetet sikerült olyan környezetbe helyezni, ami egyedivé, de a többi hasonló filmhez képest mindenképpen eltérővé teszi a moziját.

Maga a történet semmi újat nem ad. Napoleon Dynamite egy született lúzer, aki ráadásul egy lúzer családba született bele. A bátyja vagy éppen a nagybácsija ugyan olyan freakek mint ő, sőt talán még rosszabbak. Ő abban különbözik - és itt nem csak a családtagjaitól, hanem a többi hasonló karaktertől is -, hogy tudja is magáról, hogy az. Nem is akar és nem is fog megváltozni, csupán megtalálja a helyét a társadalmi hierarchiában és a tánc révén az életben. Napoleon még véletlenül sem egy szimpatikus figura, agresszív és ki tudja mire föl, de még nagyképű is, nem válik rokonszenvessé egy pillanatra sem.


Mindez persze még nem lenne elég egy jó filmhez, a siker igazi kulcsa a film hangulata. A történet ugyan is a 90-es évek retrójában játszódik, Jared Hess ezzel az életérzéssel, korszellemmel, hangulattal szinte ugyan olyan jól játszik, mint ha csak Wes Anderson rendezte volna. A film atmoszférája ettől olyan izgalmassá válik, hogy még azt is elbírja a film, hogy nincs igazi története, ami van az is visszaköszönt már nem egyszer a filmtörténet során. Emellett természetesen a fantasztikus átváltozáson átment színészgárda – élükön Jon Hederrel - játéka, jelenléte is említést érdemel. Napoleon karakterét a műfajtól szokatlan módon rendkívüli aprólékossággal felépítette, ettől olyan meggyőző és tenyérbe mászó.


Összességében a film nagyon furcsa hatást vált ki, alapjáraton élvezhető, jó szórakozást nyújtó alkotásról van szó, de mindemellett, ha az embernek bejön ez a hangulat, akkor még mindig jobban teszi, ha a már említett mester filmjei után nyúl. Vígjátékból is láttunk már jobbat és mégis. Az MTV szintjét messze meghaladja, habár az sem véletlen, hogy csak ott tudott díjat nyerni. A színvonala és a stílusa miatt egy rétegfilmnek kéne lennie, talán az is csak kicsit többen látták. Mindenesetre ígéretes kezdés egy tehetséges rendezőtől, csak így tovább.

IMDB: http://www.imdb.com/title/tt0374900/

Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=CWIvA8ZstWg

Bajcsináló

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése