Iwo Jima (magyarosan Ivo Dzsima) szigete nemcsak azért híres, mert itt készült a világ egyik leghíresebb fotója, de a második világháborúban a Csendes-óceáni hadszíntér legvéresebb (36 napos) ütközete is itt zajlott az amerikai és japán csapatok között. A kopár, kietlen sziget birtoklása stratégiai szempontból nagyon fontos volt, és pont emiatt kellett foggal-körömmel védeniük a japánoknak.
A film egy projekt első része, melyben a híres eseményt a japánok szemszögéből mutatja be (a másik amerikai nézőpontból: A dicsőség zászlaja).
Nem volt könnyű dolga Clint Eastwoodnak a film rendezésével, hiszen amerikaiként nem egyszerű hiteles filmet készíteni a japán oldalról, ugyanakkor el is kellett kerülni, hogy bármelyik oldal felé is húzzon. Nem véletlen azonban, hogy Eastwoodot korunk egyik legnagyobb rendezőjeként emlegetik, és sikerült áthidalni ezt a problémát.
A történet Kuribayashi tábornok kinevezésével kezdődik, aki annak idején Amerikában tanult, és nagyon jól ismeri az ellenség mentalitását, ellentétben a korban japánban terjesztett propagandaképpel, miszerint az amerikaiak hitványak és akaratgyengék. A tábornok egy sor merőben új taktikát alkalmaz a sziget védelmében, mivel tudja, hogy nincs esélyük győzni: inkább az ütközet elhúzódására és a minél több amerikai veszteségre rendezkedik be.
A film első része a sziget védelmének előkészületeiről és a tábornok bemutatásáról, a második pedig a Iwo Jima barlangjaiban rejtőző japán katonák lelki világáról szól.
Eastwood szinte minden látványos harcot és akciót mellőz a filmből, amerikai katonát is alig látni a filmben. A cselekmény nagy része a támadások közötti időre koncentrál, ahol megismerhetjük a főbb szereplőket, és hogy hogyan váltak a háborús gépezet részeseivé. Az egyik közkatona pékként dolgozott, terhes felesége mellől vitték el katonának, a másik a rendészetnél kezdte, de nem volt elég kegyetlen a munkához, így kirúgták. Az ő visszaemlékezéseik alapján nemcsak a kor militarista Japánjáról kapunk képet, hanem egy egyszerű katona életéről is. Ők abban különböznek a többiektől, hogy nem lelkesíti őket a háború és nem hisznek az öngyilkosságban. És a legnagyobb bűnük, hogy dezertálásra akarják adni a fejüket.
A legtöbb kritika a filmmel (és annak hitelességével) kapcsolatban ezen részek miatt volt. Azt kell, hogy mondjam, a legtöbben biztosan félreértelmezték a filmet: a Levelek Ivo Dzsimáról nem gyáva és hazafiatlan japán katonákról szól, mert ha ilyen emberekből állt volna a hadseregük, akkor nem húzódik így el a háború. És bizony néhány szereplőn kívül a többi katona olyan, ahogy azt a japánok szerették és szeretik hangoztatni: erősek, önfeláldozók, hűségesek és vakon cselekszenek a parancsra.
Eastwood filmje emiatt nem is japán hadseregnek állít emléket, hanem az ott harcoló embereknek. Azoknak, akik túl akarták élni, hogy viszontlássák a családjukat. És persze azoknak is, aki névtelenül haltak meg az ellenség fegyvereitől vagy saját kezük által.
Nem hinném, hogy ettől lenne rosszabb Levelek Ivo Dzsimáról, mint más háborús filmek, sőt. Ritka az ilyen emberarcú alkotás, főleg ami a japán katonákról szól. És aki kicsit is ismeri az emberi lelket, nem mondhatja, hogy a film hazug képet mutat be. Mert hiába voltak a japánok a legelvakultabb harcosok, attól még sokan megmaradtak embernek. Soha nem volt és nem is lesz teljesen arctalan tömeg.
A film másik főszereplője a tábornok, aki igazi katonaként viselkedik, és visszaemlékezései után érzi csak az néző, hogy nem lehetett könnyű azokat az embereket gyilkolni, akiknek honfitársaival a háború előtt barátságot kötött. Kuribayashi még ellenségként is emberségesen bánik egy megsebesült amerikai katonával, és tudja, hogy talán életében utoljára beszélget angol nyelven. De azt is láthatjuk, hogy mindezek ellenére is igazi japán maradt, és rangjához méltó halát választ.
A film, mely a tábornok megtalált levelei alapján készült, és bár nem forradalmian új, mégis üde színfolt a háborús filmek között, ugyanakkor szinte példa nélküli próbálkozás a másik oldal bemutatására, ami bizony nagyon erősre sikerült.
verdeleth
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése