2010. június 14., hétfő

A szarvasvadász


A háborús-történelmi film második legkedveltebb (az első természetesen a II. világháború) témája a közel 10 évig tartó céltalan vietnámi bolyongás volt. A poszt-vietnámi filmek aranykora azonban a 80-as évekre datálható, de a legjobbak mégis rögtön a háború befejezését követő években, szinte „up to date” reakcióként készültek. Ezen művek közül, pedig kétségtelenül kiemelkedik Michael Cimino filmje, amely talán elsőként beszélt nyíltan a háború emberpróbáló, - tönkretevő oldaláról is.

A szarvasvadász sztorija meglehetősen egyszerűnek mondható. Adott 3 ipari munkás jó barát, Mike (Robert de Niro), Nick (Christopher Walken) és Steve (John Savage), valahonnan Pennsylvania mélyéről, egy roppant lehangoló, állandó ipari szmogtól szürke kisvárosból, amit azonban szarvasokkal teli, festői hegyek vesznek körbe. Mindhárman egy orosz közösség büszke, amerikai tagjai, akik úgy döntenek, hogy régi-új hazájuk színeiben háborúba is vonulnak. De néhány nappal előtte még van egy fontos jelenésük Steve esküvőjén. Az esküvő után megejtenek egy utolsó közös vadászatot a haverokkal, majd egy éles vágással máris a vietnámi pokolban járunk. A három barát, (nem tudjuk meg hogyan) hadifogságba esik, ahol a válogatott kínzások csúcspontja az orosz rulett (forgótáras pisztolyba egy golyót tesznek, megpörgetik a tárat, a csövet a fejhez emelik, aztán vagy kattanás, vagy dörrenés következik). Szerencséjükre nekik csak kattan, végül sikerül megszökniük. Steve és Mike visszatérnek Amerikába, Nicket azonban elnyeli a Saigoni éjszaka, ahol hivatalos orosz rulett játékos lesz belőle.

A már az előbbiekben említett esküvő jelenet a leghosszabb az egész filmben, lassú, nagyon lassú (ahogyan az egész film is), de ez a tempó lehetővé teszi a néző számára, hogy minden apró részletet felleljen a képen. Olyan hatásos és részletes mikro-realizmussal van dolgunk a film bő egyórás első felében, amilyennel Tarr Béla 80-as években készült, a családi élet minden rezdülését bemutató alkotásaiban találkozhatunk. Láthatjuk, hogy nem csak az ifjú párt ünneplik, hanem azon fiaik képei is kint vannak a falon, akik Vietnámba mennek. Belekóstolhatunk egy amerikai külsőségekbe bújtatott, orosz lakodalom hangulatába, megismerhetjük azokat a srácokat, akik bevonulnak, és rájöhetünk, arra, hogy ezek a „jellemóriások” is közrejátszottak, Amerika vereségébe.

Cimino egy szociológus szemével mutatja be azt a kispolgári, ingerszegény környezetet, ahonnan a háborúban az amerikai oldalon harcoló katonák érkeztek. A társadalom legaljáról vonultak be, egy szebb jövő reményében, hogy talán odaát számítanak valamit, de, ahogyan a szarvasvadász is bemutatja, Vietnámban csak a pokol várt rájuk, ami így vagy úgy, de mindenkit megtört. Ahogyan az a közvetlenül a háború után készült filmekre jellemző, a szarvasvadász is inkább amerikai földön játszódik. A Vietnámi harcokból szinte semmit nem mutat meg, a hadifogság is csak egy rövid részét képezi a cselekménynek. A hangsúly azon van, hogy ezek az emberek ugyan, sosem álltak, sem anyagi, sem szellemi javak terén, a társadalom csúcsán, de egytől egyig rendes emberek voltak, akik aztán vagy testi, vagy lelki nyomorékként tértek haza egy vitatható jogosságú háborúból. Steve elveszíti a lábait, míg Nick egyenesen a józan eszét, Michael ugyan egyben és ép ésszel tér haza, de tökéletes prototípusát jelenti a vietnámi veteránnak. Többé nem találja a helyét abban a közegben, ahonnan kiszakadt, és ők, - akik nem jártak Vietnámban - nem érthetik meg őt. Így hát egy vadászat után, - ahol elengedi a szarvast – maga is visszatér Saigonba egy utolsó játékra.

A három főszereplő játéka lenyűgöző. Elképesztő pontossággal hozzák a bunkó, jómunkás ember figuráját. Párbeszédeik kellőképpen suták, és sokszor az improvizáció érzetét keltik. Ennek ellenére a filmet akkoriban rengeteg kritika érte amiatt, hogy sok elemzés háborúpártinak találta, ugyanakkor a filmet az első igazi pacifista alkotásnak is lehet tekinteni. Valószínűleg, akik nem ezt teszik, azok vagy A szakasz szájbarágós, didaktikus narratívjára vártak, vagy félreértették a film végi dalt. A keleti blokk országait, inkább az sértette, hogy a film kegyetlenkedő, primitív állatokként ábrázolja az észak-vietnámiakat, de ez némiképp megbocsátható neki, hiszen ez a történet nem róluk szól. Ettől függetlenül, szerintem egy igazán okos, érzékeny és a vietnámi konfliktus pusztításának az igazi arcára jól rátapintó, rendkívüli filmmel van dolgunk, aminek mindig is ott lesz a helye a műfaj klasszikusai között.


Bajcsináló

2 megjegyzés:

  1. Jó rég láttam, újra kéne nézni... kb arra emlékszem csak, hogy marha jó a zenéje, meg durva az oroszrulett... csak az a 182 perc betesz :)

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, a végefelé már én is úgy éreztem, hogy egy kicsit még vághattak volna rajta.

    VálaszTörlés