Paul Sorrentino filmje azonban nem az. Rögtön az elején leszögezném, hogy ez egy olyan film, amit érdemes megnézni, csak azt úgy tegye mindenki, hogy nem támaszt elvárásokat e filmmel kapcsolatban, mert könnyen csalódás lehet a vége. No nem azért, mert annyira rossz és nézhetetlen volna, hanem, mert nem tudja eldönteni a film maga sem, hogy miről is szóljon.
Személy szerint, én azt gondoltam, hogy itt az idő egy jó kis maffia filmhez, és csalódtam. Pedig a felütés rendkívül erőteljes. Kivégzések egész sorát láthatjuk meglehetősen fiatalos tempóban és zenei aláfestéssel. És ezzel el is érkeztünk a film általam vélt legnagyobb hibájához, még pedig, hogy a stílusa túlságosan kevert lett. Mintha Paul Sorrentino nem tudta volna eldönteni, hogy akkor most csináljon e egy klasszikus Keresztapa szerű gengszterfilmet vagy vegye fiatalosra a stílust, a vége meg az lett, hogy még Tarrantinot is belecsempészte. Végülis miért ne, hisz olasz?!
Mint mondtam, a kezdő jelenettel semmi gond, - nem lenne - ha utána az egész film így menne tovább. Csak aztán hirtelen belassít - szó szerint - Tarantinos címkézéssel bemutat mindenkit, hogy aztán a végére annyi szereplőnk legyen, hogy még egy olasz történész sem tudja, hogy mi van itt, nem hogy szerencsétlen magyar mozirajongó. Na ez meg a film másik nagy hibája, hogy nem a történet mesélést tűzte ki célul, hanem a személyi befolyás bemutatását, így a film annyira lelassul a második felére, hogy már-már unalmas lesz.
De vannak jó dolgok is ebben a filmben, az egyik például, hogy megszületett. A főhős Giulio Andreotti egykori (7-szeres!, ez még olasz válogatottságnak is sok) olasz miniszterelnök és maffiózó pályáját mutatja be. Illetve nem is azt, hanem csak egy kis szeletét a végéről, amin keresztül belelláthatunk, hogy milyen ember is volt ő, és, hogy a hatalma min alapult. Az őt megformáló Toni Servillo játéka egyébként lenyűgöző. Karaktere egyszerre férne be akár a Keresztapa első két részébe és Chaplin Diktátorába is. Érezni valami őrületet, valami fékezhetetlen eszelősséget a tekintetében, de mindeközben megmarad egy szánalmas, púpos öregúrnak, akit nem lehet komolyan venni. Szóval pont annyira árnyalt, rokonszenves és tenyérbemászó, amennyire kell. Ezenkívül rendkívül pozitív még az operatőri munka. A kameramozgások és pásztázások egész sora okoz libabőrt, erősítve a gengszterfilm jelleget. Na meg ott vannak, azok a "nagy mondatok" is, amik tényleg csak a műfaj legnagyobb alkotásaiban hangozhatnak el. (Aggódom emiatt az öngyilkossági hullám miatt! - No igen, vannak, akik nem bírnák a börtönt. By: Andreotti) Abban mindenképpen jobb a film a többi gengszterfilmnél, hogy ennél autentikusabb már nem is lehetne. Biztos, hogy itt a legnagyobb az egy percre jutó, öreg, dagadt, olasz maffiózok (politikus) száma.
Szóval a cselekmény lassúságán és komoly történelmi előképzettséget igénylő mivoltán, kívűl, azért van itt egy egész csomó pozitív, dolog, ami miatt ez a film, mint "filmélmény" megmarad. De az is tény, hogy nem olyan epikus, nagyratörő és minden pillanatában tökéletes, mint a Keresztapa. Ez utóbbi sosem túl sok és sosem túl kevés. Az Il Divo viszont így túl kevés, azért egy kis történet sem ártott volna.
Én azt hallottam a filmről, hogy ha nem vágod az olasz történelmet/politikát, akkor nem fogsz sokat érteni És te is megerősítettél ebben De azért lehet hogy megnézem egy hosszú nyári este
VálaszTörlés