2011. február 7., hétfő

Dexter és aki mögötte van 1. rész

Azt már egy ideje megszokhattuk, hogy olyan dolgokat láthatunk a tévéképernyőjén, amiket régen csak a moziban lehetett. Epikus, kosztümös történeteket, izgalmas krimiket vagy éppen sci-fit. Mindezt olyan kivitelezésben, ami sokszor még Hollywoodot is zavarba ejti. Mert, hogy a neves filmkészítők is rájöttek, hogy most már – és ebbe a mostba beleértendő az internet, azon belül is a különböző fájlcserélő programok elterjedése – egyáltalán nem ciki a tévére vagy egyenesen a netre készíteni sorozatokat vagy éppen tévéfilmeket. Az ok igen csak prózai, ezen a fórumon sokkal több fogyasztóhoz is eljuthat az alkotás, mint a mozi vásznakról. Meg persze az sem mellékes tény, hogy itt is nagyon jól lehet keresni, sőt! De ha valakit tényleg csak az alkotás aktusa érdekel, annak az a legfontosabb, hogy a történetét nem kell maximum 2 órába belegyömöszölnie, hanem akár 5-6 évad is a rendelkezésére áll, hogy kibontsa a szálakat, elmesélje vagy bemutassa, amit akart, mindezt tökéletesen, anélkül, hogy bármi is kényszerből a vágóasztal melletti kukában végezné. Ma már eljutottunk odáig a brit televíziózásnak és az amerikai kábelcsatornáknak köszönhetően, hogy nincsenek tabuk. Főhősünk lehet szörny, vámpír, gyilkos, de talán még pedofil is, csak legyen egy jó történet hozzá, egy szokatlan álláspont és persze végül nézői azonosulás. A 2006-ban a Showtime csatornán indult Dexter című sorozat, egyike ezen tabudöntögető szériáknak. No meg talán a legproblematikusabb is közülük, legalábbis a nézői azonosulás tekintetében. Dexter Morgan (Michael C. Hall) karaktere első hallásra pont olyan ember, akitől mindenki szeretné távol tartani magát. Pedig ha adunk neki egy esélyt rájöhetünk, hogy Mr. Hyde mellett Dr. Jekyll is itthon van.


Dexter Morgant azzal verte meg a sors, hogy talán sosem lehet olyan ember, mint akik a hétköznapjaiban körbe veszik, vagyis normális. Nem tudja mi az, hogy kötődni valakihez, hogy sírni valakiért, hogy iszonyodni a haláltól, a vértől, mindezt azért, mert ő maga is vérben született, az anyja vérében. Két évesen végig kellett néznie, ahogy egy láncfűrésszel megölik az édesanyját, ő pedig további két hosszú napon át ült az anyja vérében. Ez a gyerekkori élmény olyan torzulást okozott a lelkében, hogy a jófiú Dexter mellett belé költözött egy sötét potyautas is. Egy érzés, ami időről időre nem hagyja nyugodni, egy késztetés, hogy ölnie kell, látnia, ahogy kihuny a fény valaki szemében. Szerencséjére anno a vérből egy lelkiismeretes rendőr vette ki, sőt egyenesen magához, hogy a sajátjaként nevelje fel. Harry pedig, már korán észreveszi a kis Dexteren, hogy nem mindig önmaga, hogy van egy olyan énje, ami a tapasztalt rendőrt is megrémíti. De ahelyett, hogy megpróbálná ezt a lényt elpusztítani, inkább izolálja azt, keretek, szabályok közé szorítja, hogy végül „domesztikálja” és a társadalom szolgálata felé terelje, nem is sejtve, hogy milyen következményei lehetnek ennek. Mindennek önző okai vannak. Harryt már régóta zavarja, hogy vannak emberek, kiknek bűnösségéhez semmi kétség sem férhet, mégis kicsúsznak az igazságszolgáltatás kezei közül, ő pedig tehetetlenül nézi ezt, mert nincs meg benne az, ami Dexterben „második” születésétől kezdve benne él. Így hát ahelyett, hogy elfojtaná fia bűnös késztetését, inkább felállít egy kódrendszert, melynek lényege, hogy Dexter úgy öljön, ha már mindenképpen szükséges, hogy semmiképpen se bukjon le, illetve, hogy a gyilkosságnak legyen értelme, célja. Ne csak egy legyen azon gyilkosok sorában, akiket egész élete során üldözött, hanem a sötét potyautas étvágyát úgy elégítse ki, hogy azzal a társadalom érdekeit szolgálja. Ennek a legegyszerűbb módja, ha azokat a gyilkosokat teszi el láb alól, akik nem effajta szigorú „erkölcsi normák” szerint élnek, viszont elég jó az ügyvédjük, vagy szerencsés a csillagzatuk ahhoz, hogy tetteik büntetlenek maradjanak. Így hát Dexter fokozatosan válik a miami-i éjszaka láthatatlan rémévé, aki mindeközben fokozatosan elveszíti emberi énjét, mert Harry, szeretete ellenére is, inkább az eszközt és a szörnyet látja benne, akit jobb távol tartani a normális élettől, hiszen úgy sem képes arra. Maga a sorozat ezen a ponton kezdődött jó pár évvel ezelőtt. Mindaz, amit eddig elmeséltem, csak fokozatosan, flash backek formájában derül ki Dexterről, így a néző is csak a nyersanyagot, a kettős személyiséget ismeri meg, hogy aztán megkezdjen egy utazást, - mely során Dexter karakterpáncélja alól újabb és újabb rétegek sejlenek fel - amit kedvenc főhősével fog bejárni az emberré válás rögös útján.


Ennek az útnak az elején Dexter kissé furcsa, visszahúzódó srác képében jelenik meg, aki magában él, kerülve mindenféle normális emberi kapcsolatot. Tulajdonképpen munkája tökéletes álca és önkifejezés is számára. A Miami Metro Police vérnyomelemzőjeként keresi a kenyerét. Testhezálló feladat ez számára, hiszen a gyilkosságok anatómiájáról és a vérről, mely személyiségének talán fontosabb része, mint a testének, mindent tud. Ráadásul eközben kutakodni is van alkalma, hiszen a gyilkosságok helyszínén talált nyomok alapján fel tudja mérni, hogy mekkora vaddal van dolga. Minél profibb és tudatosabb gyilkos a leendő áldozata, annál nagyobb katarzist jelent számára végezni vele. Meg persze az sem baj, hogy olyan munkája van, amiben tényleg ő a legjobb, a siker segít elfedni a valóságot. De álcája szempontjából is tökéletes választás, hiszen így könnyedén kialakíthatta magáról az unalmas laborpatkány képét, akitől már csak munkája miatt sem vár el senki normális életet. Így az sem feltűnő, hogy nem jár szórakozni (azt sem tudja mi az), nem látni soha nővel, és végképp nem érdekel senkit, hogy merre jár. Nyílván egy kapcsolat ezt nagyban megnehezítené. De ez csak a fiatal Dexterre igaz. Részben azért, mert, ahogy öregszik úgy az elvárások is változnak vele szemben, legalábbis a testvére irányából. Egyre inkább igény lenne az oldalán egy nőre, akivel családot alapíthat, és akinek köszönhetően ő is rendes embernek tűnik.


A kulcsszó pedig az ember. A mostohahúga Debra, - ahogy mindenki más is - egy freakként tekint a bátyjára, akit viszont szívből szeret, mint egyetlen élő rokonát és szeretné, ha egyszer boldog embernek láthatná és végre nem olyan furcsának, mint gyerekkora óta mindig. Az ember szó, kulcsszó Dexter nézőpontjából is. Amikor ő maga is tisztába került gyilkos énjével, attól kezdve egy szörnyként tekintett magára. Úgy gondolja, hogy az emberi énje nem is létezik, csupán megjátssza azt, ő egy rém, aminek nem szabadna semmilyen kapcsolatban állnia a társadalommal, ezért alakította ki magáról a laborpatkány, örökszingli képét, aki nem is képes a kapcsolatteremtésre. A nők nem érdeklik, szüzességét ugyan valami csoda folytán elvesztette, de valószínűleg csak azért, mert látta, hogy ez így szokás, de maga a szex ugyanúgy, ahogy az érzelmek is, hidegen hagyják. Számára a gyilkolás okozza azt a fajta orgazmus szerű örömöt, amit a hétköznapi embereknek a szex. Ő maga egy szörny, aki ártatlanokat sosem bántana, arra nem képes, és valahol ez előre is vetíti, hogy nem is olyan rossz a helyzete, mint gondolja, hisz ő nem egy velejéig gonosz pszichopata, „csupán” egy született gyilkos, akinek ezt a vágyat sikerül keretek közé szorítania. De ez csak a kezdet, mert persze a nők mindent megváltoztatnak…

Bajcsináló

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése