A másik ok, - bár ezzel összefügg – ami csökkenti az élvezetet, hogy nincs igazán pörgős vagy legalább eseménydús története a filmnek. A főhős egy bizonyos Larry Gopnik, aki fizika professzor az egyetemen, ahol nap, mint nap, már rutinból leadja az órákat egy csapat diák számára, akik valószínűleg nem sokat értenek az ő érdekfeszítő előadásaiból. Ezek után haza megy, ahol a marakodó gyerekek, és az állandóan elégedetlen felesége várja, plusz Arthur nagybácsi, aki egész nap csak a mirigyeit szívja le, ezzel elfoglalva egy életre a fürdőszobát. Egy nem túl szép napon azonban az asszony közli vele, hogy szeretne elválni, rendes, zsidó vallási szertartással, hogy egybekelhessen Sy Ablemannal a család régi jó barátjával. (Kinek felesége még ki sem hűlt.) De nem csak magánéleti válsággal küzd, a baj mindenhonnan árad. Például a suliból, ahol egy dél-koreai család zsarolja őt, hogy a fiacskájukat átengedje fizikából. És ha ez nem lenne elég, akkor még ott van neki az egyik szomszéd is – aki német! – és apránként elfoglalja a kertjét. A másik szomszéd viszont kellemes perceket és fantáziálgatásokat okoz. Gyakorlatilag ő az egyetlen üde színfolt az életében. Ja és a fiának meg bar mitzvah-ja lesz a jövő héten, ami állítólag nem két fillér…
Na és ezzel el is jutottunk a film számomra legnagyobb problémájához. Nekem, mint semmilyen vallású embernek – a lényeg most az, hogy nem vagyok zsidó – az égvilágon semmit nem mond a bar mitzvah. Nem tudom, hogy ez hogyan zajlik és, hogy mit is jelent pontosan egy zsidó férfi életében. Ugyan így nem vagyok tisztában azzal a tucatnyi másik zsidó vallási szertartással és kifejezéssel sem, amik a film lényegét adják. Valószínűleg nagyon jól ábrázolja egy zsidó közösség életét és lelkületét ez a film. Azok a problémák, amik Larryt a leginkább aggasztják ugyan a világon mindenhol hasonlóak, csak itt olyan zsidó köntöst kapnak, ami egy más vallású néző számára elrejti a lényeget. A filmben elhangzik egy rakás történet és erkölcsi mese, ami a zsidók számára biztosan nagy jelentőséggel bír, és ők azt mondják erre, hogy ez a film aztán mindent tökéletesen bemutat. Egy zsidó férfit, egy zsidó családot, egy egész közösséget. Tessék ők így élnek, ármánykodnak, szeretnek, halnak. Mi is szeretjük ezeket a témákat a saját miliőnkben, ott valószínűleg értjük is őket, viszont itt nem jön át. Persze az is lehet, hogy csak én vagyok túl zárkózott és nem vettem észre a mondanivalót. Nem tudom, lehet.
Mindenesetre azt mondom, hogy ez egy jó film azoknak, akik érdeklődnek más kultúrák iránt, vagy mondjuk a szociológiáért rajonganak. Főleg úgy, hogy ha nem baj számukra, hogy itt nem a sztori a lényeg, hanem az emberi játszmák. Azok meg, akik ismerik a zsidó kultúrát, egyenesen érteni is fogják. A zsidóknak meg biztos tetszik, mert ez egy jó Cohen film lett. Egészen pontosan egy jó, cohenes, zsidó film.
Bajcsináló
bar mitzvah: férfivá avatás vagy ilyesmi Olyan mint a bérmálás (kb.)
VálaszTörlésMondjuk ezt is Woody Allentől tudom:) Aki legalább úgy beszél ezekről, hogy tökmindegy, micsoda, és nem is veszi komolyan
Azért lehet, hogy megnézem ezt, de annyi jobbnak tűnő film vár az asztalomon....