Út a vadonba

Út a vadonba

Into the wild

amerikai, 2007

rendezte: Sean Penn

IMDb

Mi a szabadság? Szabadság a társadalomtól? Szabadság másoktól? Nehezen megfogható fogalom, mindenkinek mást jelent. Az út a vadonba főszereplőjének, Chrisnek a magányt jelenti a vadonban. Ahol nem létezik pénz, karrier, megalománia, birtoklási kényszer. Minden letisztult, egyetlen érték marad, maga az élet kvintesszenciája.

A film, mint minden művészeti forma, számára mindig nagy kihívás egy életérzés átadása. Jelen esetben sincs ez másként, Sean Penn rendezőként hatalmas kihívást tűzött ki maga elé, amikor egy megtörtént eseményt feldolgozva, megpróbálta 2 óra 22 perc alatt képpel, hanggal és zenével átadni a szabadság mindent elsöprő érzését. Az út a vadonba című film pedig káprázatosan bizonyítja, hogy az öregedő rosszfiú képes rá.

Chris, végzős egyetemistaként, a Harvard helyett a végtelen szabadságot választja. Hátrahagyja megnyomorított családját, a hazugságokra felépült életüket. Úgy dönt, hogy élete nem a társadalmi ranglétrán való örökös kapaszkodásról fog szólni. A film pedig mindezt úgy ábrázolja, hogy kis idő után a néző csak bódultan kérdezgeti magától: te jó ég, nincs neki igaza?

Penn filmjével a 68-as generáció lázadó attitűdjét képes átmenteni világunkba, ahol a lázadás, a szabadságra való törekvés kiveszni látszik. Nekik még volt bátorságuk máshogy élni, mint ahogy azt a szüleik tették. Máshogy élni, mint ahogy azt a tv mutatta. Elvetették a hazugságra, megalkuvásra épülő társadalmi berendezkedést. A lázadáson túl azonban nem futotta többre erejükből. Ráeszméltek, hogy elhibázott az egész, viszont nem tudtak működőképes alternatívát találni. Ideáik úgy értek tragikus véget, hogy végül ők is betagozódtak az általuk elítélt világba.

Chris is hasonló utat jár be. Korábbi életét hátrahagyva, szülei és világ elleni haraggal a szívében, nekivág a vadonnak. Örökmozgó utazóvá válik, lelkében a természetből nyert nyugodt harmóniával vészel át minden nehézséget. Viszont ő is elkövet egy tragikus hibát. A legnagyobb öröm, boldogság sem ér semmit, ha azt nincs kivel megosztani. Abban igaza van, hogy a társadalom romlott, de abban nincs, hogy egyedül is képes élni. Az ember társas lény, és az emberi fajnak eme legalapvetőbb tulajdonságát nem lehet figyelmen kívül hagyni. Chris mire rájön erre, már túl későn. Túl későn eszmél rá, hogy szeretettel vezérelve, meg kell tanulni megbocsátani másoknak, és együtt élni velük, minden hibájuk ellenére.

A 68-as generáció és Chris útja is végletes megoldást jelent. Csakúgy, mint azok a fogalmak, amik ellen harcoltak. Mint mindig, a végletes megoldások most sem jók. Az igazság köztük, valahol félúton található.

9/10

HaBzsol