Ez a film meg ad mindent a nézőnek, amit egy börtönfilmtől elvárhatunk, az már más kérdés, hogy még tovább is megy és a vége az lesz, hogy az év egyik, ha nem a legjobb filmjével gazdagodunk. Jacques Audiard filmje gyakorlatilag minden apró részletében egy remekmű. Ezt a Cannes-i zsűri is elismerte a zsűri Nagydíjával.
A történet rövid lényege: Malik El Djebena 19 évesen bekerül egy francia börtönbe. Hat évet kap, ezt kéne valahogy kihúznia. Fél, meg van rémülve, próbál láthatatlan lenni, de ha belekötnek nem hagyja magát. Luciani a korzikai maffia főnöke, aki szintén ebben az intézményben tengeti hétköznapjait, a börtön falai között is intézi a társaság ügyeit, ebben „kéri” El Djebena segítségét – védelemért cserébe, illetve ha segít, akkor nem ölik meg. Maliknak végeznie kell az egyik befolyásos arab rabbal. Üggyel-bajjal meg is teszi, de a gyilkosság többé nem engedi, és végig kísérti a 6 évet, irányítva őt a túlélés felé, egyfajta jövőlátó prófétává téve. Hű „szolgája” lesz Lucianinak és egyre bizalmasabb embere, míg végül már saját üzletbe is kezdhet, hogy túl nőjön egykori főnökén…
Ebből a rövid leírásból is érezni, hogy ebben az esetben sem egy „műfaj tiszta” alkotással van dolgunk. Az alap egy börtönfilm, de ez vegyül a maffia filmek klasszikus felemelkedés történetével. Ezen kívül egy rakás olyan jelenet van benne, ami szépségénél fogva idegen a zsánertől és ugyan ezen okból emeli ki onnan a filmet. Mondhatnánk azt is, hogy sikeresen keveri bele a szerzőiséget a rendező. Gondolok itt azokra a jelenetekre, amikor egynapos eltávokat kap a főhős, és ilyenkor minden annyira kontrasztossá és lassúvá válik a börtönön belüli világhoz képest, hogy el is felejtjük a történet súlyát. A zene és a képi világ egyszerre emeli ki Malik másságát és jeleníti meg az elvágyódás motívumát is. Viszont, ami a börtönben játszódik (és a film nagy része ilyen) az kegyetlen, szikár és hihetetlenül realisztikus. Audiard olyan remek élethelyzeteket (pl.: a penge próbálgatása a szájban) talált hőse szenvedéseinek bemutatására, amivel egyszerűen fizikailag lehetetlen nem azonosulni. Mindeközben a film olyan alázattal és érzékenységgel mesél a mai Franciaország egyik legnagyobb problémájáról, vagyis etnikai megosztottságáról és sokszínűségéről egy mikrotársadalom keretei között, hogy közben nem csúszik el egyik irányba sem, hanem teljesen „PC” marad végig. A fiatal főszereplő játéka pedig kifogástalan, ahogy a többi viszonylag ismeretlen mellékszereplő is megállja a helyét.
Az utolsó jelenet pedig egészen zseniális. Abban a félmosolyban és ideges hátratekintésben egyszerűen benne van minden, ami miatt ezt a filmet látni kell. Beleborzong a néző és nem hagyja nyugodni jóval a stáblista megjelenése után sem.
Igen, eddig ez számomra az év legjobb filmje, és hát ennek az évnek lassan vége van.
A történet rövid lényege: Malik El Djebena 19 évesen bekerül egy francia börtönbe. Hat évet kap, ezt kéne valahogy kihúznia. Fél, meg van rémülve, próbál láthatatlan lenni, de ha belekötnek nem hagyja magát. Luciani a korzikai maffia főnöke, aki szintén ebben az intézményben tengeti hétköznapjait, a börtön falai között is intézi a társaság ügyeit, ebben „kéri” El Djebena segítségét – védelemért cserébe, illetve ha segít, akkor nem ölik meg. Maliknak végeznie kell az egyik befolyásos arab rabbal. Üggyel-bajjal meg is teszi, de a gyilkosság többé nem engedi, és végig kísérti a 6 évet, irányítva őt a túlélés felé, egyfajta jövőlátó prófétává téve. Hű „szolgája” lesz Lucianinak és egyre bizalmasabb embere, míg végül már saját üzletbe is kezdhet, hogy túl nőjön egykori főnökén…
Ebből a rövid leírásból is érezni, hogy ebben az esetben sem egy „műfaj tiszta” alkotással van dolgunk. Az alap egy börtönfilm, de ez vegyül a maffia filmek klasszikus felemelkedés történetével. Ezen kívül egy rakás olyan jelenet van benne, ami szépségénél fogva idegen a zsánertől és ugyan ezen okból emeli ki onnan a filmet. Mondhatnánk azt is, hogy sikeresen keveri bele a szerzőiséget a rendező. Gondolok itt azokra a jelenetekre, amikor egynapos eltávokat kap a főhős, és ilyenkor minden annyira kontrasztossá és lassúvá válik a börtönön belüli világhoz képest, hogy el is felejtjük a történet súlyát. A zene és a képi világ egyszerre emeli ki Malik másságát és jeleníti meg az elvágyódás motívumát is. Viszont, ami a börtönben játszódik (és a film nagy része ilyen) az kegyetlen, szikár és hihetetlenül realisztikus. Audiard olyan remek élethelyzeteket (pl.: a penge próbálgatása a szájban) talált hőse szenvedéseinek bemutatására, amivel egyszerűen fizikailag lehetetlen nem azonosulni. Mindeközben a film olyan alázattal és érzékenységgel mesél a mai Franciaország egyik legnagyobb problémájáról, vagyis etnikai megosztottságáról és sokszínűségéről egy mikrotársadalom keretei között, hogy közben nem csúszik el egyik irányba sem, hanem teljesen „PC” marad végig. A fiatal főszereplő játéka pedig kifogástalan, ahogy a többi viszonylag ismeretlen mellékszereplő is megállja a helyét.
Az utolsó jelenet pedig egészen zseniális. Abban a félmosolyban és ideges hátratekintésben egyszerűen benne van minden, ami miatt ezt a filmet látni kell. Beleborzong a néző és nem hagyja nyugodni jóval a stáblista megjelenése után sem.
Igen, eddig ez számomra az év legjobb filmje, és hát ennek az évnek lassan vége van.
Már régóta meg akarom nézni, rég láttam már ütős filmet... :(
VálaszTörlésJa, és egy bejelentés:
Eldöntöttem (a sok-sok ajnározó kritika után), hogy Bp-n mindenképp megnézem az Avatart ájmexben, aztán beszámolok róla!
Azt én is megakarom nézni, bár szerintem azért nem kell Imaxbe menni miatta, mert a többi mozi is adja 3D-ben, az Imax meg ku...rva drága.
VálaszTörlésAhogy én olvastam, a 3D sokat vesz el a filmből. Meg legalább kipróbálom ezt az imax-et. Aztán reportolok a technikáról meg a filmről is...
VálaszTörlésnekem is baromira tetszett. kétségkívül a legjobb filmek közt volt idén, négy-öt zseniális jelenettel. ami miatt szerintem mégsem tökéletes a film, az az elképesztő mennyiségű mellékösvény. egy-egy mellékszál olykor kevésbé érdekes, vagy kötött le, és a film ritmusa sincs mindig rendben. a műfaji-drámai ötvözöet valóban elképesztő módon sikerült.
VálaszTörlés